Emelkedik a gyed összege január 1-től
A gyed maximális összege 2010 óta a kétszeresére emelkedett, jövőre eléri a 225 288 forintot, amelyből a családi adókedvezmény is érvényesíthető.
A gyed maximális összege 2010 óta a kétszeresére emelkedett, jövőre eléri a 225 288 forintot, amelyből a családi adókedvezmény is érvényesíthető.

Magyarország nem lehet közömbös a gyermekvédelmi rendszerben nevelt 23 ezer gyermek sorsa iránt, nagyon nem mindegy, hogyan nőnek fel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szervezők több helyszínen, számos programmal készülnek.

Sok lehet a gond a tiszás jelölt alapítványa körül.

Budai Gyula szerint nem véletlen, hogy Magyar Péter szakértőjének nem adják vissza a fegyverét.

Folytatódik a miniszterelnöki országjárás.

Döntés született arról, hogy az Európai Bizottság hárommilliárd eurót fordít a migrációval kapcsolatos kiadásokra.

Karácsony Gergely Stockholmban vett át LMBTQ-elismerést, miközben a főváros vezetése továbbra is törvénytelenül működik helyettes nélkül.

Egyre gyakoribbak az ilyen esetek.

Közleményt adott ki a hatóság, folyamatosak az ellenőrzések.

Hat magyar egyetem már jogi eljárást indított Brüsszellel szemben.

A The Athletic rangsorolta a tél legjobb átigazolásait a Premier League-ben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.