Egy iparág, amely hosszú távon befolyásolja a gazdaság működését
A gyógyszeripar stratégiai ágazat, az ország versenyképességében meghatározó szerepet játszik.
A gyógyszeripar stratégiai ágazat, az ország versenyképességében meghatározó szerepet játszik.

A sóhivatalszerű ENSZ-képződmény az egészség védelme címszó alatt az emberiség részleges megbetegítését tűzte ki céljának.

Idén a korábbinál több, összesen 57 pályázat érkezett.
Már azt is tudni, hogy ki lesz a Richter igazgatóságának új elnöke.

A kormány a politika széljárásától függetlenül kész támogatást nyújtani az olyan településeknek, ahol megvannak a növekedés feltételei.

Kína a világ egyik legjelentősebb beszállítójává vált a gyógyításban.

A Novartis svájci gyógyszeripari vállalat új regionális kutatás-fejlesztési központot hoz létre Budapesten.

A készülő új oltóanyagok azon az mRNS-eljáráson alapulnak, amely a Covid-világjárvány alatt hozott áttörést.

Kijev azt követeli, hogy az unió terjessze ki a szankciókat a gyógyszeriparra.

A gyáralapítót a magyar gyógyszeripar megteremtőjeként tartják számon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Kamu kutatásokkal tévesztik meg a választókat.

Már hatályba is lépett az egyszerűsített tűzifaosztást lehetővé tevő kormányrendelet.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.

A misztikus Attila-domb titokzatos földdelejesség forrása és a világhíres szkíta aranyszarvas lelőhelye is egyben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.