Puccskísérlet Caracasban
Juan Guaidó ellenzéki vezető egy videófelvételt tett közzé a Twitter közösségi oldalon, amelyen katonák társaságában jelentette be a hatalomátvételt.
Juan Guaidó ellenzéki vezető egy videófelvételt tett közzé a Twitter közösségi oldalon, amelyen katonák társaságában jelentette be a hatalomátvételt.

Két hónapot ad az Afrikai Unió a szudáni hadseregnek, hogy civilekből álló kormánynak adja át a hatalmat – derül ki a szervezet szerdai közleményéből.
Kubának nincsenek katonái Venezuelában – ismételte meg Bruno Rodriguez kubai külügyminiszter kedden, válaszul arra, hogy Donald Trump amerikai elnök totális embargóval fenyegette meg a szigetországot a Maduro-rendszer katonai támogatása miatt.
Az idegen haderő kivonásában a legnagyobb szerepe a kommunista birodalom meggyengülésének volt, és a folyamat elvezetett hazánk szuverenitásának visszaszerzéséhez.

Négy török katona és húsz fegyveres támadó vesztette életét a török hadsereg és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) közötti pénteki összecsapásokban az iraki határ közelében – közölte szombaton a török védelmi minisztérium.
Az Iszlám Köztársaság a demonstrációt az USA irányába történő figyelmeztetésnek szánta, annak nyomán, hogy a Trump-kormányzat terrorista szervezetnek minősítette az iráni Forradalmi Gárdát.
2015 óta ez a második alkalom, hogy Magyarország JAS 39 Gripen típusú vadászrepülőgépeivel vezeti majd a négyhavonta cserélődő parancsnokságot – közölte a NATO.
Elemzők szerint Maduro azért szándékozik növelni a létszámot és erősíteni a haderőt, mert az ellenzék próbálja ellene fordítani azt.

A tiltakozók legfőbb csoportja további tüntetésekre szólított fel, egyben elutasítva az arról szóló bejelentést, hogy az ország irányítását átmeneti időre egy katonai tanács venné át.

Szudánban a hadsereg hétfőn megakadályozta, hogy a biztonsági erők feloszlassák a kormányellenes tüntetők többezres tömegét a főváros központjában, Kartúmban, nem messze a védelmi minisztériumtól – közölték szemtanúk és aktivisták.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!

Egyre nehezebben megy a mozgósítás Magyar Péternek.

Ez áll a venezuelai játszma mögött.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

Grosics Gyula nem szeretett védeni, mert úgy vélte, mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak.

A pénteken kezdődő téli olimpián Kína leginkább a címvédő vegyes váltójában bízik, amelyben minden bizonnyal Liu Shaoang is helyet kap.

Vannak olyan kapusok, akik szinte megbabonázzák a büntetőt elvégző játékosokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.