Törzsi összetűzés miatt többen meghaltak Dél-Szudánban
Törzsi összetűzés miatt legkevesebb 17 ember, főként nők, gyerekek és idősek haltak meg Dél-Szudánban – közölte kedden egy helyi kormányzati tisztviselő.
Törzsi összetűzés miatt legkevesebb 17 ember, főként nők, gyerekek és idősek haltak meg Dél-Szudánban – közölte kedden egy helyi kormányzati tisztviselő.
Csökkent a rák okozta halálos esetek aránya az Európai Unióban az elmúlt 5 évben, bár az elhalálozások száma idén várhatóan 1,4 millióra emelkedik a népesség növekedése miatt – közölték kedden kutatók.
A holland Terrorelhárítási Ügynökség vezetője szerint több lövöldözés volt a városban, ezért nem kizárt, hogy összehangolt merénylet történt.
Baló György méltósággal viselt, hosszú betegség után hunyt el szerettei körében. Temetéséről később intézkednek – közölte a család.
A holland hatóságok szerint elfogták a 37 éves török születésű férfit, aki három emberrel végzett egy villamoson, további ötöt pedig megsebesített.
Rejtélyes módon életét vesztette Imane Fadil volt modell, akinek a Silvio Berlusconi korábbi olasz miniszterelnök, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) elnöke ellen a bunga-bunga partik miatt indított perben kellett tanúskodnia. A szombati olasz lapok valós
Két török katona meghalt, nyolc másik megsebesült Észak-Irakban egy összecsapásban – jelentette be a török védelmi minisztérium szombaton.
A mecsetek elleni támadások nyomán összesen négy embert vettek őrizetbe a hatóságok, egyet később elengedtek. Brenton Tarrant ellen már vádat is emeltek tömeggyilkosságért.
Legalább 24 ember meghalt, többtucatnyian pedig eltűntek Zimbabwe keleti részén az Idai ciklon elvonulása során – közölte szombaton a tájékoztatási minisztérium.
Átalakított félautomata fegyvert használtak a mecsetek elleni véres támadáshoz a gyanúsítottak – közölte szombaton Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mindezt az egyik Tisza-sziget rendezvény meghívott előadójaként tette.
Ez a tizenegyedik, nemzetközi legénységi rotációval megvalósított misszió az ISS-re.
Pontokba szedtük, hogy kik élhetnek az Otthon start kedvező lehetőségével.
A Momentum már kitaposta az utat, oda is került, ahová való – fogalmazott a kommunikációs igazgató.
A major asset-stripping scandal broke out at the left-wing billionaire’s flagship company this spring, followed by widespread pledging of its assets.
A Ferrari két versenyzője csak megközelíteni tudta a világbajnoki éllovasokat.
Vihar a baloldalon.

Szingapúrban újabb rivális használta ki olimpiai bajnokunk távollétét, óriási időt úszott a francia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.