Salvini kész bíróság elé állni
„Az alkotmány szerint Olaszország határainak és biztonságának védelme nem jog, hanem szent kötelesség” – hangoztatta a volt belügyminiszter.
„Az alkotmány szerint Olaszország határainak és biztonságának védelme nem jog, hanem szent kötelesség” – hangoztatta a volt belügyminiszter.

Ismét hazugságoktól és csúsztatásoktól hemzsegő cikket közölt a 168 Óra a Magyar Honvédségről. A szélsőségesen balliberális lap „szakértője” újból Kovács Gyula volt.

Az embercsempészet mára nagyobb bevételt jelent, mint az illegális kábítószer-kereskedelem – mondta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke.
Az eddig megszokott útvonal (Bosznia-Horvátország-Szlovénia) helyett a migránsok Szerbián keresztül érkeznek a magyar határra vagy a magyar-szerb-román hármas határra.
A bíróság tegnap gyorsított eljárásban elítélte az elfogott külföldieket. A növekvő nyomás miatt megerősítették a déli határszakasz védelmét.
A kormányszóvivő elmondta: a balkáni útvonalon százezer migráns van és azt is ismertette, hogy a keddi röszkei incidens után az érintett határszakaszon megduplázták a katonák számát.
Kedd hajnalban fél hat körül migránsok egy nagyobb csoportja a röszkei közúti határátkelőhely két oldalán, csaknem egy időben próbált meg az ország területére bejutni.

A magyar rendőrség minden kihívásra megfelelő választ fog adni – mondta a Röszkénél történt tömeges áttörési kísérlet kapcsán a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Feltehetően helyismerettel rendelkező embercsempészek is segítették a nagy létszámú migránscsoportot – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Legalábbis úgy véli, nehezen magyarázható.

A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közzétette októberi jelentését.

Már eddig is súlyos károkat okozott a baloldal ámokfutása.

„Velünk az is jól jár, aki nem ránk szavaz” – mutatott rá a miniszterelnök.

Interjú a Washingtonba tartó gépen.

Zelenszkij mindent bevetne Magyarország ellen, hogy elérje a célját.

„Zelenszkij elnök úr, több tiszteletet a magyaroknak” – írta a közösségi oldalán Menczer Tamás.

Újabb versenyhétvége, újabb csalódás – így jellemezhetjük talán a legjobban a rekordbajnok idényét.

Kellemetlen meglepetéseket tartogathatnak a késő őszi útviszonyok, így kell félkészülni rájuk.

A OneRepublic június 25-én veszi be a Budapest Arénát slágereivel és kirobbanó energiákkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.