
- Magyar Nemzet
- határvédelem
határvédelem

Tuzson Bence: A kormánynak az emberek véleményére kell építenie politikáját
Az államtitkár azt mondta: a magyar emberek véleménye szerint meg kell védeni az ország határait, ezért a kormánynak – az emberek kollektív bölcsességében bízva – kötelessége ezt megtenni.
Németh Szilárd: Felkészülten védi a határt a Magyar Honvédség
A legfontosabb továbbra is Magyarország függetlenségének megvédése, a magyar emberek biztonságának és szabadságának biztosítása – mondta az államtitkár.
Osztrák rendőrök érkeznek a magyar-szerb határra
Ausztria 21 rendőrt küld a magyar-szerb határ megfigyelésére – erről állapodott meg hétfőn Karl Nehammer (ÖVP) osztrák és Pintér Sándor magyar belügyminiszter.

Szijjártó Péter: Nem fogunk egyetlen migránst sem beengedni
Magyarország megvédte és a jövőben is meg fogja védeni határait – jelentette ki Szijjártó Péter.

A határvédelem továbbra is kiemelt szempontja a polgárőr szövetség lovas tagozatának
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke elmondta: a jövőben is mindent megtesz, hogy ösztönözze a kormányzatot és a civil kezdeményezéseket annak érdekében, hogy minél több bázisa legyen a lovas életnek.
Az EU-nak már két évvel ezelőtt cselekednie kellett volna
Az Európai Uniónak már két éve válaszolnia kellett volna a kihívásra, fel kellett volna készítenie a határvédelmet, hogy a növekvő migrációs nyomást kezelje – mondta Pócza István.
Az unió külső határainak védelme közös érdek
Európa nem átjáróház – ezt mondta a francia Republikánus Párt EP-képviselője a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában, miután Röszkén járt, ahol megnézte a schengeni határt védő kerítést.

Görögország megerősíti a Törökországgal közös határai védelmét
A görög kormány lépése válasz arra a török bejelentésre, hogy már nincsenek abban a helyzetben, hogy fel tudják tartóztatni a migránsokat.
Hidvéghi Balázs: Brüsszelnek el kell ismernie Magyarország erőfeszítéseit a határ védelmében
A határok védelmében hozott magyar erőfeszítések elismerésére és anyagi támogatására szólította fel az Európai Uniót Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő Röszkén.
Fontos híreink
Brüsszel láthatóan el akarja taposni a patrióta erőket + videó

Lakatos Márk-botrány: fontos döntést hozott a bíróság

Hortay Olivér: Az európai gazdák az életükért küzdenek, Brüsszel mégis cserben hagyja őket

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Lázár János: Könnyen lehet, hogy ebben a minőségben az utolsó Közlekedésinfót tartom
Élőben a miniszter bejelentése.

A Klubrádióban is arról beszéltek az elemzők, hogy nőtt a Fidesz magszavazótábora
Szabó Andrea szerint már 2022-ben és 2018-ban sem működött az ellenzéki oldalon az a választói szempont, hogy függetlenül az ideológiától, arra kell szavazni, akinek legnagyobb esélye van a Fidesz leváltására.

Nem bírta az otthoni terrort, megölte anyját a nyugdíjas óvónő
Veszekedés közben ölt az 59 éves nő.

Orbán Viktor a Harcosok Klubjának: Nem hibázhatunk!
– A háború pont olyan, mint a migráció – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
Külföldi híreink

Robert Fico már a háborúpárti Kaja Kallas lemondását követeli + videó
Hidvéghi Balázs parlamenti államtitkár a Facebook-oldalán reagált Fico kijelentéseire.

Trump látványos előrelépésről beszél a békefolyamatban, mások óvatosabbak + videó
Európában egyre kevésbé hisznek a gyors rendezésben.

Politikai menedékjogot kapott Magyarországon a volt lengyel igazságügyi miniszter és legfőbb ügyész
Politikai megtorlás politikailag motivált jegyei Lengyelországban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Varga Zsolt régi ismerőssel találkozik – a csoportelsőségnél is nagyobb a tét az Eb-rangadón
Férfi pólósaink Montenegróval küzdenek meg a kontinensviadal második fordulójában.

PM Orban: For Sixteen Years, We Have Done We Commit To
Fidesz continues on the Hungarian path, the path of peace.

Zaharova: A végóráit élő kijevi rezsim az orosz civileken tölti ki a haragját
Moszkva a nemzetközi közösséghez fordul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

