Így működik belülről a MÁV haváriaközpontja
Naponta ötvenezer MÁV-járat közlekedik, ez pedig nagy logisztikai kihívás.
Naponta ötvenezer MÁV-járat közlekedik, ez pedig nagy logisztikai kihívás.

A pénteki kelenföldi krízishelyzet is megerősítette a vasúttársaság vezetését, hogy január 1-jétől teljes hatáskörrel, országos lefedettséggel koordinálhassák a gyors beavatkozású egységeket.

A tervek már megvannak, csak éppen 2019 óta forráshiány miatt nem kezdték meg a felújítást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Két programja van a pártnak.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Már látható a Budapest Táncszínház új, nem mindennapi előadása.

Ebből balhé lesz.

A milánói–cortinai téli olimpia hivatalosan a pénteki megnyitóünnepséggel veszi kezdetét, de a versenyek már zajlanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.