A Tiltott kastélyok 6. részét ma este vetíti a Hír TV
Ma a marosújvári Teleki-kastéllyal ismerkedhetünk meg. A filmet a Hír TV sugározza ma este 23.05-kor.
Ma a marosújvári Teleki-kastéllyal ismerkedhetünk meg. A filmet a Hír TV sugározza ma este 23.05-kor.

A hét hazafutása.

Gurmai Zita alaposan megszomjazhatott a menekülésben.

Gulyás Gergely a Hír TV-ben ismét elmondta, hogy május végén visszaadhatják a különleges felhatalmazást.

Farkas Örs komikusnak nevezte Karácsony üzenetét, miszerint a kormány ne vegye félvállról a védekezést.

A turisztikai szakember elmondása szerint Horvátország GDP-jének 20 százalékát a turizmus adja.
Bár, nem minden piac zárt be, a nyitva tartók jelentős forgalomcsökkenés mellett üzemelhettek.
Ezúttal a zöldek kezdeményezték a jövő heti EP-vitát, amelynek ismét a koronavírus-törvény lesz a témája.
Ameddig Dobrev Klára az EP-ben támadja a magyarokat, addig Gyurcsány itthon folytatta a kormány elleni hergelést.
Dr. Nagy Sándor elmondta, a készleteink jelenleg stabilak, távol állunk az amerikai helyzettől.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vitát le kell folytatni, ennek formája a nemzeti konzultáció – mutatott rá Orbán Viktor.

November végéig tart a nemzeti konzultáció.

Magyar Péter támogatója gáláns ajándékot kapott az ukrán kormányt támogató amerikai alaptól.

A szankciók kérdésben az amerikai elnök szava számít, nem a bürokratáké – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Az orosz jog szigorúan bünteti a külföldi államokkal vagy szervezetekkel való titkos együttműködést.

Ők számíthatnak Magyarországra.

„Zelenszkij politikai csapdában, közeleg az összeomlás”.

Marco Rossi együttese vasárnap Írország ellen harcolhatja ki az első két hely egyikét.

A közlekedésbiztonsági ellenőrzés november 17. és 23. között Magyarország egész területére kiterjed.

A devizacsere-csatorna egyfajta „biztonsági kameraként” funkcionál, amely képes már pusztán a látványával elijeszteni a hipotetikus betörőt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.