Aki a Jobbikkal szövetkezik, az antiszemitizmussal szövetkezik
Deutsch Tamás beszélt Velkovics Vilmos műsorvezetőnek a jobbikos Nunkovics Tibor viselkedéséről.
Deutsch Tamás beszélt Velkovics Vilmos műsorvezetőnek a jobbikos Nunkovics Tibor viselkedéséről.

A Fekete-Győr Andrással egyeztetett Vona Gábor egy fotó szerint, amit egy néző küldött a Hír TV-nek.

A 24.hu egyik újságírójának, Kovács-Angel Mariannának a férje Hadházy alapítványának kurátora.

Egyre nagyobb teret hódít a lapunkban indított vita. Már a Hír TV és a Magyar Hírlap is ezt a kérdést elemzi.

Az indulatokat feltehetően az váltotta ki, hogy a két tárcavezető fellépett a török nacionalisták ellen.

A dokumentumfilm a plazmaterápia-projekt, végül kutatás történetét mesélte el az országban.

Ha szerződést bont az önkormányzat, több ezer ember étkeztetését sodorja veszélybe.

A volt főpolgármester szerint megvan a fedezet a felújításra, Karácsony viszont nem csinál semmit.
Ugyanazoknak a felforgató eszméknek a hatásait látjuk, amelyek Trianont okozták.
Betondarabok hullhatnak le a Lánchídról – ezt állapította meg a Hír TV birtokába jutott jelentés.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vitát le kell folytatni, ennek formája a nemzeti konzultáció – mutatott rá Orbán Viktor.

November végéig tart a nemzeti konzultáció.

Magyar Péter támogatója gáláns ajándékot kapott az ukrán kormányt támogató amerikai alaptól.

A szankciók kérdésben az amerikai elnök szava számít, nem a bürokratáké – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Az orosz jog szigorúan bünteti a külföldi államokkal vagy szervezetekkel való titkos együttműködést.

Ők számíthatnak Magyarországra.

„Zelenszkij politikai csapdában, közeleg az összeomlás”.

Marco Rossi együttese vasárnap Írország ellen harcolhatja ki az első két hely egyikét.

A közlekedésbiztonsági ellenőrzés november 17. és 23. között Magyarország egész területére kiterjed.

A devizacsere-csatorna egyfajta „biztonsági kameraként” funkcionál, amely képes már pusztán a látványával elijeszteni a hipotetikus betörőt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.