A hallgatói sztrájk jogellenes volt

Önkényes és szabálytalan a liberális polgármesterek megtorlása SZFE-ügyben.

20201019 Budapest Performanszot tartott a Független Szabad Egyetem elnevezésű csoport az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Szemere utcai épülete előtt, az eseményen magyar és külföldi egyetemek. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjainak írt szolidaritási nyilatkozatokat tárták a közönség elé színészek közreműködésével. fotó: Havran Zoltán (HZ) Magyar Nemzet Fotó: Havran Zoltán Forrás: Magyar Nemzet

Közismert tény, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szeptember elején nem tudott elkezdődni az oktatás, mert a Hallgatói Önkormányzat nem fogadta el, hogy a szep­tember 1-jén életbe lépő modellváltás értelmében az egyetemet fenntartó új alapítvány kuratóriumának élére a kormány Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház főigazgatóját állította. Ez az alapítványivá történő átállítás az ország több felsőfokú intézményét érintette, és sehol sem váltott ki olyan ellenállást, mint a színművészeti egyetemen.

Az egyetemen az intézmény alapítvánnyá történő átszervezése miatt a hallgatók szinte egyöntetűen, az oktatóknak pedig egy része sztrájkolni kezdett.

Sem az alapítvány elnöke, Vidnyánszky Attila, sem pedig az alapítvány újonnan kinevezett hivatalnokai nem tudták a munkájukat megkezdeni, mivel nem engedték be őket a Vas utcai épületbe. A kuratórium elnöke és ugyanígy az Innovációs és Technológiai ­Minisztérium képviselője is felajánlotta, hogy tárgyal az épületet blokád alatt tartó színművészeti egyetemi hallgatókkal, ők viszont elutasítottak mindennemű tárgyalási ajánlatot. Mindentől mereven elzárkóztak. Ezért az alapítvány kénytelen volt jogi útra terelni az ügyet, és a Fővárosi Bíróságtól kérni, hogy peren kívüli eljárásban állapítsa meg a sztrájk jogszerűtlenségét, amit első fokon meghozott ítéletével ki is mondott.

Ez az ítélet szociálliberális körökben óriási felháborodást váltott ki. A Hír TV ezzel kapcsolatos vitaműsorában Horn Gábor azzal érvelt, hogy a kormány az átszervezési intézkedésével durván megsértette az egyetemi-főiskolai autonómiát. Az ügy fellebbezéssel a táblához került, amely jogszerűnek minősítette a sztrájkot. Az elsőfokú döntésnek ez a gyökeres megváltoztatása nagyon is vitatható, és még vitathatóbbak azok a retorziók, amelyeket balliberális önkormányzati polgármesterek tettek azon a hivatalnokaik ellen, akik oktatói tevékenységet vállaltak az alapítvánnyá átalakított egyetemen.

Ami az egyetemi-főiskolai autonómiát illeti, annak lényege az akadémiai tanszabadság, vagyis az, hogy az oktatók saját tudományos nézeteiket szabadon előadhatják, és adott esetben, ha az általuk előadott tárggyal kapcsolatos aktuálpolitikai kormányintézkedés vagy álláspont ütközik az oktató tudományos meggyőződésével, szabadon kifejthetik kritikai álláspontjukat. Ezt Magyarországon a rendszerváltozás óta minden kormány biztosította és biztosítja, függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldali. Ugyanakkor a felsőoktatási intézmények túlnyomó része – mint állami fenntartású intézmény – az állami költségvetésből él. Az is tény, hogy amíg az egyetemi rektorok feladata volt az egyetemnek nemcsak a tudományos, hanem a gazdasági vezetése is, a zömében az ehhez való hozzáértés hiánya miatt óriási adósságok halmozódtak fel.

Az állam, illetőleg a kormányzat ennek felszámolása érdekében létrehozta a gazdasági vezetés tekintetében a kancellári intézményt. Horn Gábor ezt is az egyetemi autonómia durva megsértésének tekintette egy tévévitában. Holott a kancelláriarendszerrel szigorúan el lett választva az egyetemi tudományos és oktatási működés irányítása, amely rektori és szenátusi feladat maradt autonómia mellett, és az intézmény gazdasági működésének az irányítása a felállított kancellári intézmény feladatává vált. Horn véleményével szemben tehát a tanszabadság elvén alapuló egyetemi autonómia itt sem sérül. Más kérdés, hogy sok helyen (mint a legtöbb új intézmény) igazolni igyekszenek a szükségességüket és ezért túldagadnak. Több helyen ez állott elő a kancellári hivatalnál, a működési költségek megnövelése mellett. Erre válaszul jelent meg új költségcsökkenési kísérletként az alapítványi rendszerre való áttérés, amihez a fenntartónak joga van.

Most pedig nézzük meg, hogy jogilag helyesen járt-e el a törvényszék, amikor az elsőfokú ítéletét meghozta! Megítélésem szerint annyiban minősíthető sztrájknak, hogy az intézmény vezető tisztségviselői és hivatalnokai, akik tisztségükről lemondtak, kötelesek lennének a lemondási idejüket kitölteni hivataluk ellátása mellett. Ezt viszont megtagadták, így részükről a sztrájk fennforog. Ugyanez mondható el azokról a vezető tisztséget viselő oktatókról, akik több vezető tisztséget nem viselő oktatóval együtt eleinte megtagadták az oktatásban való részvételüket is, majd pedig azt visszavonták és csak a tisztségük tekintetében tartották fenn a munkabeszüntetést. Oktatóként kivonultak a sztrájkból. Ehhez minden sztrájkolónak joga van. Az oktatói fizetés nekik az erre vonatkozó nyilatkozat megtételétől kezdve jár, annak ellenére, hogy a hallgatói ellenállás miatt oktatói tevékenységet folytatni nem tudtak. A tisztségviselésből folyó honorárium viszont nem jár a tisztségviselőknek, mert ők a lemondási idő alatt a munkát megtagadták.

A színművészeti egyetem épületfoglaló és oktatást blokkoló, a tanításban való részvételt megtagadó hallgatók magatartása a nemzetközi joggyakorlat értelmében, kiterjesztő értelmezéssel, sztrájk. Azonban a munka világához hasonlóan, ahogy a munkások csak a saját műhelyükben folytathatnak ülősztrájkot és meggátolhatják, hogy sztrájktörők a műhelybe bejuthassanak, nem foglalhatják el a cég iro­dáit, a filmművészeti egyetem sztrájkoló hallgatói csak az előadói és a szemináriumi termeket foglalhatták volna el és gátolhatták meg az előadó oda történő belépését. Tovább azonban nem mehettek volna. Itt viszont nemcsak az oktatási helyiségeket, hanem az irodákat, sőt az egész épületet elfoglalták.

Ez túlment a sztrájk törvényes keretein és jogszerűtlen volt. Ezen túlmenően a magyar sztrájktörvény (1989. VII. tv.) értelmében a sztrájk megkezdése előtt kötelező hét napig tartó egyeztető tárgyalást lefolytatni, és azt megelőzően öt nap állt a rendelkezésre az ellenérdekű feleknek, hogy a tárgyaló delegátusukat kijelöljék. Ezt az összesen 12 napos „lehűlési időt” be kellett volna tartaniuk a sztrájkolóknak. Ez vonatkozott a leköszönt volt tisztségviselőkre is. A sztrájk tehát egyfelől az intézményfoglalás, másfelől az eljárási szabályszegés miatt egyértelműen jogellenes volt.

Azonban mindez már több volt, mint sztrájk és intézményi bojkott. Ez utóbbinak is lehetne minősíteni, mivel több színházban elmaradtak előadások, ami már a színművészeti egyetemen túlmegy. Ez viszont Magyarországon nincs szabályozva, sem szankcionálva. Ugyanakkor mint az intézmény erőszakos elfoglalása könnyen blokádnak minősíthető, aminek már büntetőjogi következményei is lehetnek. Ennek ellenére a kormány retorzió nélkül, békésen húzta ki a szőnyeget a területfoglaló hallgatók alól azzal, hogy az alapítvánnyá átalakított egyetemnek a régi, elavult, blokád alatt tartott épület helyett új, korszerű épületeket adott, és így oldotta meg a helyzetet, működőképessé téve az oktatást.

Jóllehet a sztrájk megszűnt, ennek ellenére felülvizsgálati kérelemmel a Kúriánál tovább kellene vinni az ügyet, mert a jelenlegi helyzetben úgy néz ki, hogy a kormány jogszerűtlenül járt el, holott intézkedése teljesen jogszerű volt. Ezért is merészelik a balliberális önkormányzatok azokat a kultúráért felelős hivatalnokaikat azonnali hatállyal jogellenesen meneszteni, akik oktatói tevékenységet vállaltak az alapítványivá átalakított egyetemen. Azonnali hatályú felmentésük a köztisztviselői törvénnyel ellentétes, mivel a munkáltató hozzájárulásától függetlenül bárki tudományos és oktatói tevékenységet a foglalkoztatójától függetlenül szabadon folytathat.

A budapesti VIII. és IX. kerületi polgármester eljárása tehát teljesen önkényes.

A szerző munkajogász, egyetemi tanár