Figyelnek az idős emberekre
Megfelelően működik az idős emberek ellátása a vidéki kistelepüléseken, és néhány kivételtől eltekintve a rászorulók jól viselik a helyzetet.
Megfelelően működik az idős emberek ellátása a vidéki kistelepüléseken, és néhány kivételtől eltekintve a rászorulók jól viselik a helyzetet.
A koronavírus-járvány miatt magukat nehezen ellátó – főként idős – embereket országszerte segítik önkéntesek, többnyire az önkormányzatok szervezésében.
A kormány felhívást intéz az idősökhöz, és arra kéri őket, hogy maradjanak otthon. Ha a fő szabályokat sikerül betartani, elkerülhető a nagyobb baj.
Még mindig a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, de a szakemberek azt mondják, hogy nem tudjuk elkerülni a tömeges megbetegedéseket.
Önkénteseket toboroznak, telefonos ügyfélközpontot hoztak létre, intézkedési tervet készítettek, szórólapokat osztanak, illetve tartósélelmiszer-gyűjtést indítottak a vidéki önkormányzatok a különösen veszélyeztetett idősek segítésére a koronavírus-járván
Bár érezhetően csökkent a forgalom a városokban, a kormány világos figyelmeztetése ellenére sokan láthatóan nem érzékelik még a valós járványveszélyt.
Összefogásra ösztönöz az Emberi Erőforrások Minisztériuma: arra kéri az előadóművészeti intézmények vezetőit, művészeket, hogy a koronavírus-járvány miatt veszélyeztetett szépkorúakat segítsék.
Az időseknek szóló kisfilmre azért is szükség van, mert az idősebb korosztály a leginkább kitett a fertőzésnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az olasz belügyminiszter a magdeburgi merénylet utánzásától tart.
Asma Elghaoui még korábban azt mondta, Magyarországon nem kapta meg az őt szerinte megillető tiszteletet.
Zelenszkij nem volt hajlandó elfogadni a karácsonyi tűzszünetet.
Változatlanul az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom vezeti a pártok népszerűségi listáját Csehországban.
The world's power structure is going through a dramatic transformation.
Akkora a baj, hogy magával ránthatja Európát.
A fiú elárulta a barátainak a kapcsolatot, akik értesítették a hatóságokat.
Az orosz elnök nyilatkozott az orosz–amerikai kapcsolatokról is.
Az államtitkár tisztázta a Legyél a változás Egyesület adományozási ügyét.
Kína szuverenitása és biztonsági érdekei súlyos megsértésének tekinti a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai katonai támogatást, és fel fog lépni ellene – közölte vasárnap a pekingi külügyminisztérium.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.