Románia az IMF-hez fordul
A koronavírus-válság minden országra súlyos gazdasági terhet ró, de abban komoly eltérések vannak, hogy az adott kormányoknak mik a lehetőségeik.
A koronavírus-válság minden országra súlyos gazdasági terhet ró, de abban komoly eltérések vannak, hogy az adott kormányoknak mik a lehetőségeik.

Kötelezővé teszik a karantént Ukrajnában a koronavírus-járvány miatt március 28. óta hazatérő állampolgároknak, amely eddig csak önként vállalt kötelezettség volt. Az orosz kormányfő a moszkvaihoz hasonló kijárási korlátozás bevezetését javasolta a többi
A közel-keleti ország felfüggeszti adósságtörlesztését, mivel mostanra leapadt a devizatartaléka, utolsó dollárjaiból pedig nem fizeti ki a jórészt belföldi hitelezőit.

Az IMF szerint jelentős előrehaladást sikerült elérni az ukrán illetékesekkel az új hitelprogram végleges jóváhagyását célzó tárgyalásokon, az egyeztetések a következő napokban folytatódnak.
Miközben az IMF az eddig vártnál kisebb idei kínai és globális gazdasági növekedést várt, a kínai jegybank alelnöke azt nyilatkozta egy lapnak, hogy különböző intézkedésekkel tovább növelik a likviditást a gazdaság élénkítése érdekében.
Míg Európa a klímavédelemre helyezné a hangsúlyt, az Egyesült Államok ragaszkodik a hagyományos energiaforrásokhoz – derült ki a Világgazdasági Fórum zárónapján a világ legbefolyásosabb gazdasági vezetőinek beszédéből.

A globális gazdaság kilátásai jelentősen javultak az elmúlt hónapokban – mondta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője az 50. davosi Világgazdasági Forum pénteki zárónapján.
A Davosban megrendezett Világgazdasági Fórum alkalmából a Nemzetközi Valutaalap (IMF) frissítette a növekedési folyamatokra vonatkozó előrejelzését.
A vezérigazgatók minden korábbinál pesszimistábbak a globális gazdaságot illetően: 53 százalékuk a gazdasági növekedés ütemének lassulására számít 2020-ban.
Az IMF tovább javította Magyarország idei és jövő évi gazdasági bővülésére vonatkozó előrejelzését: a 2019-est 4,9 százalékra, a 2020-ast pedig 3,5 százalékra emelte a novemberben várt 4,6 és 3,3 százalékról.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A főpolgármester félrevezeti a fővárosiakat a szolidaritási hozzájárulás ügyében – mutatott rá Sára Botond.

Szerződéses és tartalékos katonákat köszöntött a honvédelmi miniszter.

Rácz Richárdot a családjával együtt fenyegették.

Fotó a cikkben.

A NATO-főtitkár kijevi felszólalása ellentétes a NATO érvényben lévő döntéseivel.

Kihasználatlanul hevernek a berendezések.

Ukrajnában egyre nyíltabban beszélnek arról, hogy Magyarország jelenlegi energiahelyzete komoly előnyt jelent.

Sohasem felejtette el magyar gyökereit.

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Több mint három hónappal a párizsi Louvre-ban történt látványos ékszerrablás után újabb közleményt adott ki a múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.