Varga Mihály: Új alapokra helyeződhet Magyarország és az IMF kapcsolata
Krisztalina Georgieva megválasztásával kapcsolatban Varga Mihály úgy vélekedett: az IMF-nek egy Európát, különösen Közép- és Kelet-Európát értő vezetője lett.
Krisztalina Georgieva megválasztásával kapcsolatban Varga Mihály úgy vélekedett: az IMF-nek egy Európát, különösen Közép- és Kelet-Európát értő vezetője lett.

Tovább rontotta idei és jövő évi világgazdasági növekedési előrejelzését korábbi prognózisaihoz képest a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden publikált legfrissebb World Economic Outlook (WEO) jelentésében.
Krisztalina Georgieva korábban a Világbank vezérigazgatója, azt megelőzően pedig uniós biztos is volt.
Úgy tűnik, mintha bevinnénk ütéseket is, hiszen mégiscsak nem Webbernek, Timmermansnak hívják az Európai Bizottság elnökét, az IMF vezetője is olyan ember lesz, aki mögött a V4 áll.

Magyarország ellen a liberális véleményvezérek annyi vádat soroltak fel az elmúlt években, hogy felidézni is nehéz. A nemzeti érzelmű emberek vagy mosolyogtak a hallottakon, vagy háborogtak rajta.

Az Európai Unió kormányai megkezdték az egyeztetést, hogy ki legyen az a jelölt, akit majd a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére javasolnak. Egyelőre öten jelezték indulásukat a posztért.
Az elmúlt negyedszázadban felborult az euroatlanti világot jellemző egyensúly a meghatározó szférák: az állam, a piac és a társadalom között.

Német lapértesülések szerint Franciaország és Németország megegyezett, hogy Mark Carney, a brit jegybank kormányzója lesz a Nemzetközi Valutaalap új vezérigazgatója.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A főpolgármester félrevezeti a fővárosiakat a szolidaritási hozzájárulás ügyében – mutatott rá Sára Botond.

Szerződéses és tartalékos katonákat köszöntött a honvédelmi miniszter.

Rácz Richárdot a családjával együtt fenyegették.

Fotó a cikkben.

A NATO-főtitkár kijevi felszólalása ellentétes a NATO érvényben lévő döntéseivel.

Kihasználatlanul hevernek a berendezések.

Ukrajnában egyre nyíltabban beszélnek arról, hogy Magyarország jelenlegi energiahelyzete komoly előnyt jelent.

Sohasem felejtette el magyar gyökereit.

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Több mint három hónappal a párizsi Louvre-ban történt látványos ékszerrablás után újabb közleményt adott ki a múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.