Szabó Magda eddig kiadatlan kisprózai írásai egy kötetben
A rövidebb terjedelmű írások bizonyos szempontból nehezebb feladat elé állítják az alkotót, hiszen összeszedettebben, tömörebben kell láttatnia egy alakot, egy helyszínt vagy egy szituációt.
A rövidebb terjedelmű írások bizonyos szempontból nehezebb feladat elé állítják az alkotót, hiszen összeszedettebben, tömörebben kell láttatnia egy alakot, egy helyszínt vagy egy szituációt.

Kőszínházi és független társulatok, valamint egyéni művészek nevezését is várja idén a Kaleidoszkóp VersFesztivál, amelyet október 16. és 20. között rendeznek meg a Váci Dunakanyar Színházban.
Átadták pénteken az Év Gyerekkönyve díjakat: idén Rofusz Kinga, Keresztesi József, Holló Kati, Todero Anna, Zágoni Balázs, Kiss Judit Ágnes, Papp Dóra, Farkas Róbert, Miklya Zsolt és Kürti Andrea gyerek- és ifjúsági irodalmi alkotásait, illetve tevékenysé
Wéber Krisztina könyve kiváló Oriana Fallaciról. Időtálló mű. Javaslom szakértőknek és műkedvelőknek egyaránt. Egy kor rajza, ahol a középpontban méltán Fallaci áll.

A vaskos kötet végigolvasása – tartalmas órák várnak az erre vállalkozókra, nagyon megéri a beletett idő – átrajzolja a Darwinról bennünk élő képet.

Hétfőig 168 kiadó és könyvesműhely kínálatával, több mint háromszáz új kötettel várja a közönséget a Duna-korzón, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen.

Megemlékezést tartottak csütörtökön Tersánszky Józsi Jenő halálának 50. évfordulója alkalmából a budapesti Farkasréti temetőben.
Tandori Dezsőnek több évtizedes, páratlanul gazdag és sokszínű műfordítói tevékenységének elismeréséért adományozták a díjat, így is tisztelegve kivételes életműve előtt.

Június 18-án, kedden 14 órakor vesznek végső búcsút Térey János költő, író, műfordítótól Budapesten, a Farkasréti temetőben – tudatta a Jelenkor Kiadó az MTI-vel.
Több mint 80 programmal, szerzői estekkel, felolvasásokkal és koncertekkel várja a közönséget a szerdán kezdődő Margó Irodalmi Fesztivál a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze -8 és 0 fok között várható.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.

Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.

Az Egyik csata a másik után című film nyerte el a legtöbb díjat, Leonardo DiCaprio mégis kimaradt.

Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.