Bátor , Ákos 2024. február 27.
logo

Mélyen és professzionálisan kódolt versciklusok

Nagy Koppány Zsolt
2019.07.17. 14:06
Mélyen és professzionálisan kódolt versciklusok

Az 1972-ben született G. István László költő, műfordító, tanár (aki 2015-ben Repülő szőnyeg címmel kiváló verstankönyvet, vagy inkább kötöttformájúvers-példatárt jelentetett meg, 2017-ben pedig Nem követtem el címmel kitűnő és lapunkban is méltatott verseskötetet) viszonylag hamar jelentkezett új kötetével, ami ilyenkor arra ingerli az olvasót, hogy nagyobb odafigyeléssel nézze meg a verseket, mert, gondolja naivan, nem lehet valaki ennyire termékeny egyenletes és magas színvonalon. Még erőteljesebben felvetődik ez a kérdés, amikor meglátja, hogy a pici kötet – amely az Időmérték-sorozat 23. darabjaként jelent meg – versei nem kevesebb, mint öt ciklusba sorolódnak. Ennek bizony a legnagyobb jóindulattal is ötféle hangnak, vagy legalábbis tematikának, versélmény-élménynek kell lennie!

Aztán elkezdi olvasni a kötetet, és nagyon hamar megnyugszik, hogy a Földabrosz nagyon nagy és jelentős verseskötet: szikár, kegyetlen, szókimondó, filozofikus, nem kímél sem embert, sem semmiféle istent, az egyetlen kötelezettség pedig, amelynek még meg kell felelni, az a szerelem és a szülőség. Mint ahogy a Vizsga című versből is kiderül: „Álmomban egy arcot ettem. / Késsel-villával, mint a tükörtojást. / Beleszúrtam a villát a járomcsont / alá. A késsel szüntettem meg a / vonásokat. A bőr alól valami / hab tört fel, vékony és hártyás, / mint a fontos találkozást elfedő / várakozás anyaga. A bűntudatot / gyakoroltatták velem, teljesen / hiába. Nem volt kedvem / védekezni. Akinek gyereke van, / nem kényeskedhet. Tisztán és határozottan / ettem. Azóta sem tudom, milyen / feladatot, de teljesítettem.”

A ciklusok különbözősége jól érezhető, még akkor is, ha – nagy versek esetében ez ismerős élmény – szinte lehetetlen tematikailag megragadni, besorolni őket. Ha van bármi jelentősége a recenzens szubjektív érzéseinek, A távolodó című ciklus mindegyik verse ütött, de a kötet összes verse olyan mélyen és professzionálisan kódolt nyelvi, irodalomtörténeti és közös kulturális tudatalattinkból táplálkozó, ugyanakkor azt könnyedén megszólító szempontból, oly módon sokrétű és „megírt”, hogy az olvasó elég sokáig gondolkozhat olvasván – és újraolvasván – őket: „A távolodókban nem az a közös, hogy / hazatérésük srapnelszilánk. Az őz / tekintetében sincs olyan sóvárgás / erdőtlensége idején. A távolodók / sóvárgása a szomj visszája – túlcsordulás, / mikor a pohár nem képes többé adni. A / peremén túlcsordult víz veríték vagy könny / lehet, vér sose. A távolodókat elkerüli / az agresszió, talán a hold hatása, bennük így / működik az érzelmek árapálya. Amikor a / távolodó a kezét kezébe veszi, az valaki / másé. Sosem lehet biztos, hogy szerelmes / ebbe a másikba, vagy gyűlöli. A srapnel / épp akkor robban, amikor ez eldől. De ez / sem agresszió – a robbanásban nem sérül meg / senki. A távolodóról képtelenség szobrot / önteni. Ha Rodinnek sikerülne, őznyom / lenne ott a térben. Csak illata / lenne, ami körüljárhatatlan” (A távolodó).

G. István László: Földabrosz. Magvető Kiadó, Budapest, 2019.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.