A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) szerint a görögországi nyaralások iránti kereslet 2025-ben tovább erősödött: az idei nyári szezonban az előző évihez képest 10 százalék növekedést tapasztaltak a Magyarországról Görögországba utazók számában.
A nyaralási céllal indulók közül a többség utazási irodáknál foglalva utazik Görögországba, amelynek fő okai a hazai utazásszervezők által lekötött csomagok – benne charter repülőjáratok, szállások, transzferek – nagyon jó ár-érték aránya. Az utasoknak foglaláskor emellett fontos még az utazási irodák helyismerete, tapasztalatai, a telepített idegenvezetők helyszíni jelenléte – mondta lapunknak Bakó Balázs, a MUISZ szóvivője.
A magyar utasok körében a legnépszerűbbek egyértelműen a görög szigetekre charter repülőjáratokkal szervezett nyaralócsomagok. Továbbra is kedvelt pihenőhely Kréta, Rodosz és Kos szigete, valamint szárazföldi célpontok is, mint a Halkidikí-félsziget, Paralia vagy Nei Pori
– összegezte az idei tapasztalatokat. Szerinte Görögország mellett szólhat az is, hogy míg Horvátországnál az utóbbi években folyamatosan emlegetik az „elszállt” árakat, Görögországban számottevő emelkedések nem történtek a helyi árakban.
Így védekeznek a görögök a túlturizmus ellen
Sokat emlegetik mostanában Görögországgal összefüggésben is a túlturizmust. Bakó Balázs szerint a turizmusból származó bevételek jelentős részét teszik ki Görögország GDP-jének, és bár kétségtelen, hogy folyamatosan nő az országba turisztikai céllal beutazók száma, fokozódik az infrastruktúra leterheltsége, ám a görögországi utazások esetében ez egyelőre nem jelent problémát.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!