Iskolai stressz: így segíthetjük gyermekeinket, hogy jól vegyék az akadályokat
A szülők mellett a pedagógusoknak is fontos szerepe van.
A szülők mellett a pedagógusoknak is fontos szerepe van.

A PDSZ-nek nem célja a szakmai érdekérvényesítés.

„Egyre csak folytatta, lövés volt lövés után, úgy éreztem, mintha örökké csak lövöldözne.”

A világ legprogresszívebb iskoláiban toll, papír és gyurma helyettesíti a digitális kütyüket.

Ismét ingyen tanszercsomagokkal segíti az iskolakezdést a KDNP és az Ökumenikus Segélyszervezet.

Két tanár és két diák vesztette életét a mészárlásban.

Januártól az egész országra kiterjeszthetik a tilalmat.

Egy diák nyitott tüzet társaira és tanáraira egy Georgia állambeli középiskolánál szerdán, a lövöldözésben négyen meghaltak, legkevesebb kilenc ember megsebesült – közölték a hatóságok.

Már a 25. órában vagyunk gyermekeink nagyon rossz irányba tartó szocializációja tekintetében.

Így legalább tényleg beszélgetnek egymással a gyermekek – hangsúlyozta Fűrész Tünde, a KINCS elnöke.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.