Évek óta fogságban tart az Iszlám Állam egy új-zélandi ápolónőt
A vöröskereszt azt követően döntött úgy, hogy öt év után nyilvánosságra hozza az ügyet, hogy az Iszlám Állam március végén az utolsó területeit is elvesztette Szíriában.
A vöröskereszt azt követően döntött úgy, hogy öt év után nyilvánosságra hozza az ügyet, hogy az Iszlám Állam március végén az utolsó területeit is elvesztette Szíriában.
Terrorizmus finanszírozása miatt nyomoznak a német hatóságok abban az ügyben, ami kapcsán szerdán házkutatást tartottak a Budapest Honvéd labdarúgója, Ben-Hatira berlini lakásán is.
Kihasználják a szélsőséges iszlamista csoportok a Halifa Haftár tábornok vezette kelet-líbiai hadsereg és a nemzetközileg elismert tripoli kormány közötti összecsapások nyomán kialakult káoszt: egy az Iszlám Államhoz lojális tömörülés máris akcióba kezdet
A német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal volt vezetője egyértelművé tette, hogy a potenciálisan iszlamista terroristának tartott személyek egytől egyig migrációs háttérrel rendelkeznek
A gyanúsítottak a szélsőséges iszlamizmus, a szalafizmus hívei, a gyanú szerint lőfegyverekkel és egy nehéz járművel akartak merényletet végrehajtani.
Szlovénia kiutasított három boszniai állampolgárt iszlamista kapcsolataik miatt, a hatóságok szerint veszélyt jelentenek az állam biztonságára, a közbiztonságra és a közrendre – közölte a helyi sajtó pénteken.
Legalább negyvenhat iszlamistával végeztek tűzharcban az egyiptomi biztonsági erők a Sínai-félszigeten az elmúlt napokban – áll az egyiptomi hadsereg hétfői közleményben.
Az egyiptomi biztonsági erők tűzharcban megöltek Kairóban hét férfit, aki a betiltott Muszlim Testvériség iszlamista szervezethez köthető egyik alcsoport tagjai voltak – idézi az állami tévé csütörtökön a belügyminisztérium közleményét.
A szomáliai belügyminiszter közlése szerint a helyi biztonsági erők miután végeztek az al-Shabaab iszlamista csoport fegyvereseivel, részt vettek a terroristák által ejtett és élő pajzsként használt civil túszok kiszabadításában. A terroristák előző napi
Több mint 10 ember halt meg, egy hotel lángokban áll, és több épület is megsérült a detonáció következtében. A hatóságok egyelőre 20 sebesültről tudnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Két távozót is bejelentett csütörtökön a Ferencváros.
Több mint száz településen vörös riasztás van érvényben
Néhány településen enyhe emelkedést tapasztaltak.
Még nem akadtak ki a tiszások mondandóján?
A NASA megduplázta a rendkívüli kozmikus esemény esélyét.
A nyugdíjprémium évente egy alkalommal kifizethető összeg, ami abban az esetben jár, ha az adott évre várható GDP-növekedés meghaladja a 3,5 százalékot.
The government met before Easter, here are the key decisions made at the cabinet meeting.
A NASA megduplázta a rendkívüli kozmikus esemény esélyét.
A nyugdíjprémium évente egy alkalommal kifizethető összeg, ami abban az esetben jár, ha az adott évre várható GDP-növekedés meghaladja a 3,5 százalékot.
The government met before Easter, here are the key decisions made at the cabinet meeting.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.