Üstökösként tör előre Zalaegerszeg
Olyan fejlődést ért el a kormánypárti vezetés, amely a balliberális oldalt szinte teljesen leradírozta.
Olyan fejlődést ért el a kormánypárti vezetés, amely a balliberális oldalt szinte teljesen leradírozta.
Az országban épülő speciális tesztkörnyezet autonóm járműveknek a világ legmodernebb ilyen jellegű létesítménye.
A tesztpálya Európában is egyedülálló módon alkalmas lesz az önvezető, de a hagyományos járművek vizsgálatára is, illetve az épülő M76-os okosút révén még kiterjedtebb tesztkörnyezetet is biztosít.
Zala megyét 104 nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás érinti, ezek koordinációját a beruházók és a hatóságok rendszeres munkacsoportülései is segítik – közölte csütörtökön Zalaegerszegen a Zala megyei kormánymegbízott.
Mosóczi László államtitkár a helyszínen elmondta: Magyarország is tervezi a V4-országok fővárosai, valamint a Budapest és Bukarest közötti nagysebességű vasúti összeköttetés megteremtését.
Vigh László országgyűlési képviselő, a tesztpálya miniszteri biztosaként felidézte, hogy az elektromos és autonóm autók tesztelésére alkalmas pályának májusban már át is adták az első ütemét.
Orbán Viktor kormányfő hétfőn adja át a ZalaZone zalaegerszegi járműipari tesztpálya első ütemét. A 250 hektáron épülő beruházás két éve kezdődött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A nevét sem tudja a meggyilkolt amerikainak.
Tarr Zoltán az etyeki beszéd után pont úgy magyarázkodik, mint Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet követően.
Mindig ilyen gyilkosság történt, mindig ilyen gyilkosság történik. Bámulj csak a múltba. Ezek ugyanazok. 1793 óta…
Két ezreden múló futamgyőzelemmel tért vissza a magyar autóversenyző a hosszú nyári szünet után.
A Tisza Párt elnökét még az RTL is számonkérte az eset miatt.
Lionel Messi Vanczák Vilmos óta nem találkozott magyar focistával a pályán.
Megszorítások, reálbércsökkenés, magas infláció és várható fogyasztáscsökkenés – ez bontakozik ki Romániában.
Két ezreden múló futamgyőzelemmel tért vissza a magyar autóversenyző a hosszú nyári szünet után.
A Tisza Párt elnökét még az RTL is számonkérte az eset miatt.
Lionel Messi Vanczák Vilmos óta nem találkozott magyar focistával a pályán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.