Az idősotthonokban is felütötte fejét a betegség
Már 94-en vannak, akik gyógyultan otthonukba távozhattak – számolt be az országos tisztifőorvos.
Már 94-en vannak, akik gyógyultan otthonukba távozhattak – számolt be az országos tisztifőorvos.

Kedden újra összeült az eurózóna pénzügyi és gazdasági minisztereit tömörítő Eurócsoport.

Az Első Magyar Frontszínház több mint egyéves működését 1917 áprilisától 1918 nyaráig ismerjük.

Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma szerda reggel fél kilencre 84 ezerrel, 1 431 375-re nőtt a világon. A Covid-19 betegségben 82 145-en vesztették életüket, az utóbbi egy napban 7337-en, a meggyógyultak száma 301 417, ami 16 615-tel több, mint
Az állatról emberre terjedő vírusok az élőhelyek pusztítása miatt egyre közelebb kerülnek hozzánk.

Nemsokára kezdetét veszi a szent három nap.
Ez az a laboratórium, ahol Magyarországon először sikeresen izolálták a koronavírust március közepén.

Több mint két hónap után feloldották a vesztegzárat a járvány kínai gócának számító közép-kínai Vuhanban, ahonnan az új koronavírus tavaly év végén terjedni kezdett.
Vajda László, a 2022-es téli olimpia szervezőbizottságának szakértője évek óta Pekingben él családjával.
Mauro Ferrari, az Európai Kutatási Tanács kutatásfejlesztési szervének elnöke.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.