Hazánk segíteni fogja a nehéz helyzetben lévő államokat
Magyarország ezen tevékenysége teljes mértékben egybevág az Európai Unió ide vonatkozó politikájával.
Magyarország ezen tevékenysége teljes mértékben egybevág az Európai Unió ide vonatkozó politikájával.

Révész Máriusz elmondta, sok felajánlás érkezett multinacionális cégektől és magánszemélyektől is.
A Balaton-parti Tihany polgármesterének felhívása után újabb települések – köztük Hollókő, Szentendre, Tokaj, Velence, Békésszentandrás és Szarvas – vezetői kérik a húsvéti ünnepekhez közeledve, hogy az emberek a koronavírus-járvány miatt ne látogassanak
A szerdai kormányülésen a kijárási korlátozás további sorsáról még nem született meg a kabinet döntése.

A folyamat fenntartására újabb szigorítást terveznek, a szövetségi belügyminisztériumban készülő javaslat szerint akár 25 ezer euró büntetés is járhat a külföldről érkezők kötelezettségeit előíró karanténszabályok megszegéséért.
Pintér Gábor figyelmeztetett, hogy a dolgozókkal együtt több mint hétszáz ember érintett.

A Semmelweis Egyetemen például a nap huszonnégy órájában hívható krízisvonal érhető el.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.