Bírja a terhelést az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér
A veszélyhelyzeti fokozott terhelésben is helytáll az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) – közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ.
A veszélyhelyzeti fokozott terhelésben is helytáll az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) – közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ.

Célszerű elektronikus úton jelezni, ha valaki nem akar élni a hiteltörlesztési moratóriummal – mondta Trencsán Erika pénzügyi szakértő.
Mi itt Közép-Európában szoros egymásra utaltságban élünk, és különösen így van ez, amikor nehéz helyzetekkel, komoly kihívásokkal szembesülünk – mondta Szijjártó Péter.
Hatékonynak tűnik az emberek közötti távolságtartás az új koronavírus okozta járvány terjedésének lassításában Seattle amerikai nagyváros környékén – állapította meg egy új tanulmány.
Fontos, hogy minél több cukorbeteg otthon maradjon és folytassa a tablettás, illetve az inzulinos kezelést, valamint ellenőrizzék vércukor szintjüket – hívta fel a figyelmet a Magyar Diabetes Társaság elnöke kedden, a kormány Facebook-oldalán közzétett vi
A vírusokhoz hasonlóan az új koronavírus is mutálódik, már nyolc törzse van világszerte – közölték amerikai szakemberek.
Az országos tisztifőorvos közölte: továbbra sincs gócpont Magyarországon, de nyilvánvalóan a sűrűbben lakott területeken a betegség előfordulási gyakorisága is nagyobb.

Bár nincs egyértelmű konszenzus a virológusok között a járványkezelés megfelelő módját illetően, két nagyobb csoportra oszlanak az országok – áll a v4na.com elemzésében.

A brazil kormány 14,2 millió maszkot, 24 millió kesztyűt, 60 ezer védőszemüveget osztott szét országszerte a koronavírus-járvány megfékezése végett – adta hírül hétfőn a brazil egészségügyi minisztérium.
Szijjártó Péter elmondta: „Magyarország történetének legnagyobb hazatérési akciója zajlik”, eddig több mint 5500 magyar állampolgár hazatérését segítették.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke Orbán Viktor történelmi sikere után mondta le nyilvános szereplését.

A felvállaltan homoszexuális politikus úgy véli, segítségére lenne Magyar Péternek. A Tisza Párt elnöke azonban nem repesett az örömtől.

Meg kell becsülni azokat, akik felépítették ezt az országot.

A polgármester által megtévesztett szavazók a választás áldozatai.

A miniszterelnök szerint továbbra is napirenden van a budapesti találkozó.

Ott vannak, ahol a legtörékenyebb a helyzet.

Szét akarják verni a Trump–Orbán-megállapodást.

Árpád kiemelkedő jelentőségű szövetségeseként harcolt és nagy szerepet játszott a honfoglaló időszak hadjárataiban is.

Naponta szállít utasokat a több mint 40 éves, különleges Ganz motorvonat, mégsem volt könnyű becserkészni.

A magyar szurkolók első, nagyobb csoportja már hétfő délben megérkezett Jerevánba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.