Laposodik a járvány magyar görbéje – és ez jó!
Az országos tisztifőorvos közölte: továbbra sincs gócpont Magyarországon, de nyilvánvalóan a sűrűbben lakott területeken a betegség előfordulási gyakorisága is nagyobb.
Az országos tisztifőorvos közölte: továbbra sincs gócpont Magyarországon, de nyilvánvalóan a sűrűbben lakott területeken a betegség előfordulási gyakorisága is nagyobb.

Bár nincs egyértelmű konszenzus a virológusok között a járványkezelés megfelelő módját illetően, két nagyobb csoportra oszlanak az országok – áll a v4na.com elemzésében.

A brazil kormány 14,2 millió maszkot, 24 millió kesztyűt, 60 ezer védőszemüveget osztott szét országszerte a koronavírus-járvány megfékezése végett – adta hírül hétfőn a brazil egészségügyi minisztérium.
Szijjártó Péter elmondta: „Magyarország történetének legnagyobb hazatérési akciója zajlik”, eddig több mint 5500 magyar állampolgár hazatérését segítették.
Megjelent a Magyar Közlönyben a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény. A törvény keddtől hatályos, hatályvesztéséről a veszélyhelyzet megszűnésével az Országgyűlés dönt.
Mráz Ágoston hangsúlyozta, a kormány döntéseit továbbra is felül lehet vizsgáltatni az Alkotmánybírósággal, ezért nem igaz, hogy a felhatalmazás korlátlan hatalmat biztosít.
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma mintegy 64 ezerrel 786 228-ra nőtt kedd reggelre a világban. A Covid-19 betegségben eddig 37 820-an vesztették életüket, az utóbbi egy napban mintegy négyezren. A meggyógyultak száma 165 889, körülbelül 14 eze
Egyelőre nem engedélyezik annak a holland üdülőhajónak a kikötését Floridában, amelyen halottak és az új típusú koronavírus okozta Covid-19 fertőzésben szenvedő betegek is vannak – jelentette be Ron DeSantis, floridai kormányzó hétfőn este.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 492-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy újabb több krónikus betegséggel küzdő 59 éves beteg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.