
- Magyar Nemzet
- járvány
járvány

A kormányzat végzi a munkáját
Több mint 15 milliárd forintot csoportosít át a kormány a koronavírus elleni védekezésben használt egészségügyi eszközök beszerzésére – mondta Farkas Örs.
Amerikában megállapodás született a vírus okozta helyzetről
Az Egyesült Államokban megszületett a megállapodás a törvényhozókkal a gazdasági csomagtervről, amely az új típusú koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági nehézségek orvoslását célozza – jelentette be helyi idő szerint szerda hajnalban Washingtonban
Az olimpiai bajnok kicsit „lazábbra veszi”
Szilágyi Áron kedden éjjel közösségi oldalán élő videobejelentkezésben osztotta meg gondolatait arról, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztották a tokiói ötkarikás játékokat.

A nettó béreket is emeli a járulékcsökkentés
Bruttó négyszázezer forintos átlagkeresetű munkavállalónál havi 66 ezer forint maradhat pluszban, ha olyan munkáltatónál dolgozik, amely jogosult a koronavírus miatti járulékkedvezményekre.
Rövidülne a patikák nyitvatartási ideje
Miközben a gyógyszerfelvásárlás a koronavírus-járvánnyal összefüggésben a négyszeresére nőtt, a nagykereskedelmi kiszállítás nem minden esetben tudja tartani a lépést a megnövekedett igényekkel.

Amikor tízmillió ember csendben a földre köp
Példamese unokáinknak az ötvenkét riherongy emberről.

A fővárosban tábori kórházat állítottak fel
Egy nap alatt állítottak fel tábori kórházat, sátorrendszert a katonák a budapesti Szent László Kórház udvarán – írta a honvedelem.hu.
Meghaladta a 422 ezret a vírusos fertőzöttek száma világszerte
Elérte a 422 989-et az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma szerda reggelre. A halálesetek száma 18 916, a gyógyultaké pedig 108 578 lett – tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem. A keddi adatsorban még 381 499 fertőzött, 16 557 haláleset
A szállodaipar lehet az első kilábaló
Noha a szállodaipart ütötte ki elsőként a koronavírus-járvány, az üzleti kapcsolatok feléledésével a felépülése is az elsők között kezdődhet meg – írja szerdai számában a Világgazdaság.
Fontos híreink
Még rágni sem tud, de már Furyra vágyik Jake Paul

Uszításba kezdett Bod Péter Ákos a nyugdíjba vonuló nők ellen + videó

Botrány: a brit jobboldalnak nem jutott hely a Lordok Házában

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Az idősek számíthatnak a nemzeti kormányra + videó
Garantáljuk a nyugdíjbiztonságot, nem engedjük, hogy bárki külföldi magánpénztárakba szervezze ki az idősek pénzét, üzente Zsigó Róbert.

Veszélyessé vált a levegő Magyarországon, ezek a városok érintettek
Nem túl biztató eredményeket mutat a levegőhigiénés index.

Jogilag aggályos és az emberi méltóságot is sérti Hadházy Ákos tette a Mészáros Csoport szerint
A cég figyelmezteti a képviselőt, hogy tette törvénybe ütközik.

Frontális baleset történt a Ferihegyre vezető úton
Autó és kisbusz ütközött.
Külföldi híreink

Kaja Kallas szereti a háborút
Trump és Putyin egy üzenetet kívánt megfogalmazni a brüsszeli elit irányába.

Megszorításokra készül a Tisza Párt német testvérpártja
A CDU politikusa szerint elkerülhetetlenné vált a nyugdíjrendszer átalakítása és az egészségügyi kiadások visszafogása.

A háborúpárti európai vezetők Ukrajna védelmét sürgetik
Már az év elején véglegesíthetik a biztonsági garanciákat, amely akár katonai egységek telepítését is jelentheti.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ezek voltak 2025 legemlékezetesebb magyar fedélzeti kamerás videói
Sajnos idén sem volt hiány megdöbbentő, sokszor hajmeresztő közlekedési helyzetekből az utakon.

Kínai rendőrautók álltak szolgálatba Magyarországon
Felajánlásként érkeztek a rendőrségi flottába a Chery járőrautók. Megmutatjuk, hol lehet velük találkozni.

Ha nincs Slot, máris szárnyal Szalah
Az Afrika Kupán Egyiptom az ő góljainak köszönhetően máris bejutott a sorozat egyenes kieséses szakaszába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
