
- Magyar Nemzet
- járvány
járvány

Ismeretterjesztő videósorozatot indít a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeum
A közösségi médiában és honlapján elérhető ismeretterjesztő videósorozatot indít áprilistól a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeum, a tízperces epizódokban az intézmény gyűjteményeit és a közelmúlt kutatási eredményeit mutatják be – közölte Miklós Péter igazg
Japán szigorítja a beutazásokat, Dél-Koreában javul a helyzet
A japán külügyminiszter kedden bejelentette, megtiltják a beutazást 18 európai országból és Iránból az új koronavírus-járvány miatt; Dél-Koreában javul a járványhelyzet, de súlyosbodik a délkelet-ázsiai országokban, a kór megjelent Laoszban is, egy ausztr
Az első negyedévben még bővülhetett a magyar gazdaság
Az első negyedévben még 2-3 százalékkal nőhetett a magyar GDP a januári adatok és a GKI konjunktúraindexe alapján, ugyanakkor a második negyedévben a turizmus, a szórakoztatóipar, az autóipar szinte teljes leállása, a kereskedelem korlátozása következtébe
Rövidebb a komolyzenei évad, Clapton is halaszt
A New York-i Filharmonikusok befejezték az idei koncertszezont, és lefújták tíz előadásból álló európai turnéjukat. Közben a varsói Chopin Nemzetközi Zongoraverseny szervezői is későbbi időpontra tolták az elődöntőket. Eric Clapton pedig egy évvel eltolta
Pozitív döntések a kedvezményes bérletekre vonatkozóan
Átmeneti intézkedéseket vezetett be a koronavírus-járvány miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK): az álláskeresők egy igazolással többször is kérhetik az ingyenes havi bérletet, valamint a nyugdíjas és kisgyerekes bérletigazolványokat a veszélyhelyze
A köztársasági elnök felesége szerint nagy a baj
Sajnos vannak, akik visszaélnek az emberek bizalmával – mondta Herczegh Anita, és bemutatta azt az igazoló kártyát, amellyel a szolgálatok önkéntesei keresik fel a segítséget kérőket.
A Petőfi Rádió műsorvezetői közös esti tapsra hívnak
Közös esti tapsra hívják hallgatóikat a Talpra Magyar műsorvezetői, hogy ezzel fejezzék ki köszönetüket az egészségükért, a biztonságukért és az ellátásukért dolgozóknak.
Szlovákiában és Lengyelországban is egyre több a fertőzött
Önkéntesek etetik a kóbor macskákat
Sok száz macska került veszélybe a spanyol fővárosban, mivel a bezárt közparkokban élő állatokat a kijárási korlátozások miatt senki sem tudja etetni.
Fontos híreink
Az európai éjszakák félelembe burkolóztak Londontól Párizsig

Orbán Viktor washingtoni sikere világszerte visszhangot keltett

Orbán Balázs: A miniszterelnök ellenfelei is kénytelenek elismerni az elért sikert

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Az országjárás legfontosabb témája, hogy ki tudunk-e állni a béke mellett
A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Az országnak van határa, de a nemzetnek nincs
Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

Orbán Viktor és Donald Trump szövetségének köszönhetően nem emelkedik radikálisan a rezsi költsége
A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

Még az uniós szabályok szerint is Magyar Péterék hibája az adatszivárgás
A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.
Külföldi híreink

Szijjártó Péter: Orbán Viktor a brüsszeli ellenszéllel szemben is meg tudta védeni a magyar emberek érdekeit
A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

Zelenszkij pénzemberénél razziáztak az ukrán hatóságok – elmenekült a korrupciós botrány kulcsszereplője
A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

A visszaosztás megszokott az ukrán energetikai szektorban
Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Szoboszlaiék csapata nem bír belenyugodni a súlyos manchesteri vereségbe
Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

Szijjártó Péter Litvániában tárgyalt
A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Hatalmas balhé a Real Madridnál: fellázadtak a játékosok Xabi Alonso ellen
Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

