Bezár a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria
A gyűjtemények ugyanakkor a kényszerű bezárás alatt aktívan kívánják megosztani a közönséggel digitális tartalmaikat.
A gyűjtemények ugyanakkor a kényszerű bezárás alatt aktívan kívánják megosztani a közönséggel digitális tartalmaikat.

Előtte pedig a miniszterelnök vezetésével ülésezett hétfő reggel a koronavírus elleni küzdelemmel foglalkozó operatív törzs a Belügyminisztériumban.

Már egy hete érvényben van az egész Olaszországra vonatkozó vesztegzár, tegnap mégis minden eddiginél több, 3590 új megbetegedést regisztráltak. Közben a hét végén Spanyolországban is elrendelték a szükségállapotot, sokan azonban úgy vélik, túl későn: a d
Magyarországon eddig 39 új koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 9 iráni, 1 brit, és 29 magyar állampolgár.

Az új típusú koronavírus csapást mérhetett az új világrendre, a több mint fél évszázada tartó globalizálódásra, a világ nagy nemzeteinek egymástól való függésére – fogalmazott legújabb írásában Patrick Buchanan konzervatív politikai elemző, aki korábban R
Hargitai elvtársnak a szombati Népszavában megjelent eszmefuttatása annyira magával ragadott engem is, hogy a hétvégén akkurátusan és figyelmesen elolvastam a „sajtó maradék részét”.

Szájmaszkokkal üzletelő hondurasi állampolgárságú, de Magyarországon élő csalót vettek őrizetbe – közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
A bankfiókok túlnyomó többsége a szokott módon működik hétfőtől is, az ügyfelek kiszolgálása folyamatos lesz az új koronavírus okozta járvány idején – tudatta a Magyar Bankszövetség.
Korlátozásokat vezetett be a szerb határőrizet, változások lépnek életbe a magyar-szerb határszakaszon – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon hétfő hajnalban.
Az Országgyűlés hétfőn kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejezi be aktuális ülését. A képviselők egyebek mellett a koronavírus-járvány kezelése ügyében is válaszokat várnak a kormánytól.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Lehet jobb is – kommentálta a videót a miniszterelnök.

A magyar rendőrök teljesítményéről mindenki elismerősen nyilatkozott.

Mindaddig nagyon érzékeny a kifejezésre, amíg nem ő használja másokkal szemben.

A honvédelmi miniszter büszke a magyar békefenntartókra.

Meredeken nőtt a menedékkérelmek száma.

Az ukrán elnök kijelentette: a várost állandó orosz dróntámadások fenyegetik, ezért többletvédelemre van szükség.

Az ukrán elnök egyik legközelebbi szövetségese is érintett az ügyben.

Több mint ezer labdarúgót tiltottak el ideiglenesen Törökországban.

Szakmai tévedéseket oszlat el az Oeconomus gazdaságkutató elemzője.

Immár kilenc meccse veretlen Magyarország, amely hátrányból fordítva verte az Eb egyik társházigazdáját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.