Utazás a tobzoska körül
Semmi kétség afelől, hogy a vírustagadókat, oltáselleneseket és más futóbolondokat semmilyen észérv sem hatja meg.
Semmi kétség afelől, hogy a vírustagadókat, oltáselleneseket és más futóbolondokat semmilyen észérv sem hatja meg.

Óvatos, de elutasító választ adtak a professzorok Orbán Viktornak a nyitásról, a korlátozások lazításáról.

Dobálják a francia rendőröket a szabálysértő bulizók. Spanyolországban már nyugdíjas orvosokat szerződtetnek. Az olaszoknál a szivárványcsaládokra is kiterjesztik a családi juttatásokat.

Rengeteg, a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásnak jelent gyors segítséget a Széchenyi Program.
Ha mégis szigorítani kellene, a szájmaszkok viselését tennék kötelezővé a másfajta arcfedők helyett.

A hétvégén először haladta meg a koronavírus ellen beoltottak száma a fertőzöttekét.

Joe Biden beszédben emlékezett meg a koronavírus-járványban elhunyt félmillió amerikairól.

Tavaly decemberben már több mint négyszázezren dolgoztak ebben a formában.

Várhatóan 2021. november 30-ig lehet a kérelmeket benyújtani a program első szakaszában.

A néppárt támogatottsága tíz százalékponttal esett a koronavírus-járvány tavalyi első hulláma óta.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Minden vármegyében megszűnik a korábbi száraz időszak miatt elrendelt korlátozás.

Látványosan dőlt meg a „független” média mítosza október 23-án.

Az internet mémkészítői alaposan kifigurázták, ahogy a Telex propagandistája ajnározta a Tisza Párt elnökét, de megszólalt Hont András is.

A komoly széllökések sok helyen fákat döntöttek az utakra, több helyen megszakadt az áramellátás.

A migráció árát a nők fizetik meg.

Nem maradt el a válasz a legutóbbi ukrán dróntámadások után.

„Ez a szuverenitás ára!”

Hungary's experience in World Wars is precisely why it does not want to and will not go to war, Prime Minister Viktor Orban declared in Brussels.

A Red Bull feljavulásával a holland pilóta visszaszállt a vb-címért folyó harcba.

A kétszeres Oscar-díjas színész bevallotta, hogy szereti a tömegközlekedés anonimitását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.