Kovács Zoltán: A baloldal tudatosan félrevezeti a közvéleményt
A járvány kezdete óta folyamatosan hazudnak és álhíreket terjesztenek – mondta az államtitkár.
A járvány kezdete óta folyamatosan hazudnak és álhíreket terjesztenek – mondta az államtitkár.
Rendkívül leterheltek a kórházak, a Covid-osztályokon már csak 180 szabad ágy maradt.
Kizárólag a maszk viselete és a távolságtartás lesz kötelező hétfőtől az olasz szigeten.
A kormány a lakosság mozgását szeretné visszafogni, hogy elkerülhető legyen a termelőüzemek bezárása.
Az egyre súlyosabb járványhelyzet miatt a legszigorúbb korlátozásokat vezetik be Prágában.
Kanadában késnek a vakcinaszállítások, csak az idősek és az egészségügyi dolgozók kaphatnak oltást.
A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint Kiriákosz Micotákisz csak a választási ígéreteit teljesíti.
A szigetországban véget érhet a járvány, megkezdődött a visszaszámlálás.
Számos mutató esett a járvány alatt. Akad olyan is, ahol a csökkenés sokaknak könnyebbséget jelent.
A brit vírusmutáns egész Európában és már a magyar városokban is gyorsan terjed, több embert fertőz, és növeli a betegek számát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A második mérkőzésén erős európai vetélytárs várt az Inter Miamira a klubvilágbajnokságon.
A Hír TV riporterével ismét arrogánsan és személyeskedve bánt.
A TikTok régóta áll heves viták középpontjában.
Egy pigment okozza a legnagyobb veszélyt.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.

– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.