Egymillió ember már megkapta az oltást Magyarországon
A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél.
A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél.

A szokásosnál nagyobb nyomás nehezedik az élelmiszerboltokra az elkövetkező hetekben.

2020. 03. 29: Ne felejtsük, ez egy relatíve ártalmatlan járvány. – 2020. 11. 01: Magyarországon érdemi zárlatintézkedés sincs.

Azok a hagyományos boltok, amelyek párhuzamosan az interneten is értékesítenek, hétfőtől a rendelések átadására szolgáló átvevőpontként sem üzemelhetnek.

A tavaszi hosszú hétvégékre már most is alig van szabad hely a balatoni, hegyvidéki szállásokon.

– Orvos-miniszterként arra kérek minden magyar embert, hogy tartsa be a járványügyi szabályokat – hangsúlyozta Kásler Miklós.

A kormány célja, hogy húsvétkor újra tudják indítani az életet Magyarországon, ezért hétfőtől újabb védelmi intézkedések lépnek életbe.

A szövetmaszkok tartósabbak, moshatók, ezért fenntarthatóbbak és olcsóbbak, mint az eldobhatók.

Mindenki igyekezett elfoglalni magát, elterelni a gondolatait a koronavírus-járvány alatt.

– Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén – hangsúlyozta legfrissebb videoüzenetében a kormányfő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vágyott kisbabát is elveheti tőlünk az endometriózis.

Október 23-án Orbán Viktor emlékezetes beszédet mondott a Kossuth teret és a környező utcákat megtöltő óriási tömeg előtt.

A Századvég politikai elemzési igazgatója szerint a Fidesz nemcsak a tömegek mozgósításában, hanem a közhangulat alakításában is felülkerekedett, miközben a Tisza Párt továbbra sem tudja hitelesen megfogalmazni, mit kínálna kormányváltás esetén.

Köszönöm mindenkinek, aki eljött – írta a miniszterelnök közösségi oldalán.

A francia hatóságok nem hajlandók fellépni az embercsempészek ellen.

Modi távol marad az idei az ASEAN-csúcstalálkozótól.

Nyomozás indult az ügyben.



Max Verstappen a sikerei helyszínén a váratlan döntést hozó McLaren mellett Sebastian Vettelt is megelőzné.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.