Ismét ezer fő alatt az azonosított fertőzöttek száma hazánkban
Összesen 129 860 emberre elég oltóanyag érkezett az országba, amelynek nagy részét már beadták.
Összesen 129 860 emberre elég oltóanyag érkezett az országba, amelynek nagy részét már beadták.

A zsidó állam továbbra is világelső a beadott oltások lakosságarányos mértékében.

Február 15-ig a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok mindegyik tagját be akarják oltani.

A miniszterelnök reményei szerint június végére befejeződhet az immunizáció az országban.

A baloldali ellenzék szerint a jobbközép kormány nem tud megbirkózni a koronavírus-járvánnyal.

A decemberi 24 százalékról 34 százalékra nőtt azoknak a száma, akik biztosan élnek majd az oltás lehetőségével – közölte elemzése alapján a Századvég.
A szálláshelyek piacán a legnagyobb mértékű hanyatlás a Balaton környékén és Budapesten következett be.

Bizalmatlansági indítványt nyújt ma be a balliberális ellenzék Orbán Viktor szövetségese ellen.

Folytatódik a nagyobb létszámú idősotthonok lakóinak és dolgozóinak az oltása.

A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyes tájakon még hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de a záporeső sem kizárt.

A baloldali média dörgölőzését állította pellengérre a Fidesz frakcióvezetője.

Hunyadi Mátyás királyunk személyét számos ponton misztikum övezi.

A fűszer, amit régen minden magyar konyha ismert, visszatér.

Több orosz területen is dolgozott a légvédelem.

A jelenlegi stratégiai gondolkodás szerint az EU „túlélési horizontja” 2029. január 20., az amerikai elnöki ciklusváltás időpontja.

A miniszter hangsúlyozta, Ukrajna olyan magyar kormányt szeretne, amely nem akadályozza uniós céljait és támogatja a háború finanszírozását.

A 87 éves Oscar-díjas színész egy podcastben idézte fel a pillanatot, amikor rájött, hogy alkoholista.

A Liverpool újabb gyötrelmes meccse után az egyiptominak gólpasszt adó Szoboszlai lett a meccs embere.

A Barcelona kiválósága a Real Madridot kritizálta, ami nem maradt következmények nélkül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.