Aggódik a Zsidó Világkongresszus elnöke, a baloldalt nem érdekli
A Jobbik múltban antiszemita kijelentéseket tevő politikusai közül sokan még mindig a párthoz tartoznak.
A Jobbik múltban antiszemita kijelentéseket tevő politikusai közül sokan még mindig a párthoz tartoznak.
Nagy Ervin szerint nem 2015-től kezdődött a Jobbik eredeti értékeinek az elárulása.
Az egyetlen jobbikos EP-képviselő hátországát jelenti a Soroshoz közeli elnök által irányított Prosum Alapítvány.
Visszatekintve érdemes felidézni a balliberálisok nácimosdatásának kezdeti lépéseit.
Szakértők véleménye alapján a baloldali összefogás pártjai érdemi koncepció nélkül ígérgetnek bérlakásépítést és lakáspolitikát a fiataloknak.
Európa egyetlen kormányának sincs ostobább, képmutatóbb és felelőtlenebb ellenzéke, mint a miénknek.
2020. április 28. – „[…] sok olyan intézkedést kell meghozni, ami adott pillanatban népszerűtlen. 2020. május 11. – „A válságkezelés ott kezdődik, hogy a kormány saját magán kezdi a spórolást, hogy tudjon segíteni a bajbajutottakon.”
Az, hogy három éve kiszállt a politikából, szerinte mindenre mentség.
A NAV nyomozást indított a Jobbik zavaros gazdálkodása ügyében, az ÁSZ által feltárt szabálytalanságok alapján.
When people are seduced by the darker instincts in human beings, nothing good ever comes from it.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Andrej Plenkovic úgy fogalmazott: Észszerű megoldásra van szükségünk, amely rendezi az Egyesült Államok és az EU közötti kapcsolatokat.
Megszólalt Bandar al-Horajef, az ország ipari és ásványkincsekért felelős minisztere.
A légitársaság állítólag nem biztosított szállást vagy megfelelő segítséget az éjszakára a városban rekedt utazóknak.
Az olasz Giuseppe Palermót, más néven "Peppét" Bogotában fogták el.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.