Kárpátaljai magyaroknak gyűjt az Ökumenikus Segélyszervezet
Az 1353-as adományvonalon egy telefonhívással bárki 250 forinttal segíthet, emellett online adományozásra is van lehetőség.
Az 1353-as adományvonalon egy telefonhívással bárki 250 forinttal segíthet, emellett online adományozásra is van lehetőség.

– Úgy gondolom, nekünk, előadóművészeknek kötelességünk a jó ügyek mellé állni – hangsúlyozta Szandi.

Bradley Cooper azt a gitárt adta oda a jótékony célra, amelyen a Csillag születik című filmjében játszott.

Különleges műsorokkal várja az érdeklődőket a Duna Palota a következő héten.

Lezárult a Mészáros-csoport nyári üdültetési akciója, amelyben 574 család jutott ingyenes lehetőséghez.

Hans Zimmer, Bono, Ozzy Osbourne, Harry Styles, Billie Eilish tárgyai milliókért keltek el.

A miniszterelnöki műalkotás bevételét a Koru Care új-zélandi karitatív szervezet kapja.

Országos gyűjtést hirdet a Máltai Szeretetszolgálat és a CsodaCsoport Alapítvány #CsodaTáska címen.
A szervezők minden Kárpát-medencei gazda jótékonyságára számítanak, a búzát húsz malomban őrlik majd meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Magyar Péter azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.

Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Különböző emberek és erők dolgoznak azon, hogy hagyományainkat leírják, értékeinket átírják – hívta fel a figyelmet a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1 aktuális csatornán elemezte a párizsi késes támadást.

A terrorizmusellenes nyomozó igazgatóság (Digos), a rendőrség és a pénzügyőrség közös akciója során Genovában és Firenzében tartóztatták le a gyanúsítottakat.

Az ukrán integrációs miniszterelnök-helyettes részletesen elmondta, mi mindenre képes az Európai Unió az ukrán uniós csatlakozásért.

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Az új iX3 a legfejlettebb kínai konkurenseknek is feladja a leckét, ráadásul nála már a modern BMW-k neuralgikus pontjába, a dizájnba is nehéz belekötni.

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója évet értékelt, kitért az MLSZ magyarszabályára is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.