A férfi kenunégyes 18 éve nem látott sikert aratott, Adolf Balázs bravúros bronzot szerzett
Újabb eseménydús versenynapon vagyunk túl, öt magyar érem született.
Újabb eseménydús versenynapon vagyunk túl, öt magyar érem született.

A katalánok korábbi magyar ellenfelei szoros eredményre számítanak a Ferencváros első BL-mérkőzésén

Juhász István tizenhét évesen négy góllal mutatkozott be a Ferencváros felnőttcsapatában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A közös intézkedéseknek köszönhetően jelentősen csökkent az illegális határátlépések és az embercsempészek száma.

Sokak napirendje és bioritmusa borul majd fel.

A fiatalok szelfikért siettek hozzá, mások munka közben is megálltak néhány szóra.

Brüsszel és a Tisza Párt a magyar rezsicsökkentés felszámolására készül – hívta fel a figyelmet a kormánybiztos.

Április 12 – A biztos választás.

A 2006-ban születettek kerülnek sorra először.

Lehet, hogy már a hamarosan kezdődő téli olimpiára hangolódott.

Az olasz biatlonversenyző, Rebecca Passler megbukott a doppingvizsgálaton.

Casey Wasserman nagyon komoly bajba kerülhet.

A farsangi időszak hagyományaihoz kapcsolódó programokat kínál közönségének a Néprajzi Múzeum a következő két hétvégén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.