Láng Zsolt: Nem a fővárosért dolgoznak, hanem a hatalomért
Láng Zsolt a lapunknak adott interjúban azt mondta: itt vagyunk október közepén, és az látszik, hogy a kampányígéretekből szinte semmi nem valósult meg.
Láng Zsolt a lapunknak adott interjúban azt mondta: itt vagyunk október közepén, és az látszik, hogy a kampányígéretekből szinte semmi nem valósult meg.

Tállai András szerint a megszorításnál jelenleg elképzelni sem lehet rosszabb intézkedést.

Elharapózott a járvány a világban, számos országban magasabb a fertőzésszám, ezért szigorúbb korlátozások vannak, mint nálunk. Elhalkultak a korai határzárást kritizáló hangok.

Fürjes Balázs bocsánatkérésre szólította fel Karácsonyt, valamint arra, hagyjon fel a rasszista politika támogatásával.

Nem mondhatni, hogy a fatális tévedésből hatalomra vergődött Karácsony Gergely tétlenkedik, lopja a napot.

Karácsony Gergely a saját érdemeként tüntet fel több fővárosi fejlesztést, legutóbb egy 2018-ban megtervezett kerékpárutat.

A kormány nem mondott le Budapestről – szögezte le Kontrát Károly miniszterhelyettes az MSZP-s Molnár Zsoltnak adott válaszában.
26 CAF-villamost rendelt meg még az előző városvezetés, s ezek tavaly nyáron meg is érkeztek.

A budapesti piacból élő vállalkozások éppen csődközelben vannak a kereslethiány miatt.

Már-már kínos volt az a kontraszt, ami Koncz Zsófia őszinte, letisztult programja és a baloldal kínlódása között feszült.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az RTL az elmúlt öt-hat évben a legszínvonaltalanabb, legócskább baloldali liberális propagandacsatornává silányult – fogalmazott Kocsis Máté, aki szerint a baloldalon a média politizál, és gyártja az olyan történeteket, amelyek szerintük ártalmasak lehetnek a kormánynak.

A Jézuska-gömb mentette meg a lakást a háború alatt egy bombázástól.

Harcolunk a Benes-dekrétumok ellen.

A bíboros a Szent István–bazilikában celebrált éjféli szentmisét.

Találtak egy embert, aki segíthet a nyomozásban.

Az év vége felé közeledve a külügyminiszter videós visszatekintésekben idézi fel az elmúlt hónapok fontosabb pillanatait.

A légvédelem tizenhat, a város felé tartó drónt semmisített meg.

The Hungarian Prime Minister has shared glimpses into what Christmas looks like for him on several occasions.

A szövetség beszámolója szerint kórházban tölti a karácsonyt Bardóczky Kornél.

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.