Nagy erejű földrengés rázta meg a Fülöp-szigeteket + videók
Két ember életét vesztette.
Két ember életét vesztette.
Jelentések szerint a vendégeket és személyzetet evakuálták.
A miniszter szerint amikor javul a világ biztonsági helyzete, akkor enyhül a migrációs nyomás az EU-ban, amikor romlik, akkor pedig erősödik.
A 6,3-es erősségű rengés teljes falvakat tarolt le, Afganisztán nemzetközi segítséget kér.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint meredeken emelkednek a számok.
Zelenszkij hiányzott azon a történelem órán, ahol a jó szomszédi viszonyt tanulták. Már ha történelmi léptékben beszélhetünk jó szomszédi viszonyról a két ország, Lengyelország és Ukrajna közt.
Az Egészségügyi Világszervezet jelentést adott ki az ügyben.
Tárik Meszárt, az Eurázsia Központ és az MCC kutatóját kérdeztük arról, hogyan lehetett ennyire súlyos következménye az áradásoknak.
Levira utcáit akkora mennyiségű vörösbor lepte el, amellyel egy olimpiai úszómedencét is meg lehetett volna tölteni.
A repülőben két ember tartózkodott, mindketten meghaltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ok a megemelkedett energiaárak.
Aljasságból, hazugságból, gyávaságból, árulásból áll össze ez a nem is tudom micsoda.
A IX. kerület vezetése helyett a karrierépítésre koncentrál Baranyi Krisztina.
Egy motorkerékpárt is megpróbált ellopni, de nem járt sikerrel a férfi, aki jelenleg már börtönben ül más büncselekmények miatt.
A támadás pánikot keltett a környéken élők körében.
A Pikó András vezette VIII. kerületben egyszerre vannak jelen a Szikra mozgalom, a Momentum és a Demokratikus Koalíció hírhedt figurái.
A magyar miniszterelnök a pápával találkozik.
Kevés vezető mondhatja el magáról a világon, hogy rendszeresen egyeztet a katolikus egyházfővel.
A katalánok három nyeretlen bajnoki után készültek javítani a Mallorca otthonában.
Az események számos találgatásra adnak okot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.