Kelemen Hunor: Az RMDSZ nem ad biankó csekket senkinek
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) „nem ad biankó csekket” egyetlen kormánynak sem, csak az új kabinet összetételének és programjának ismeretében dönti el, megszavazza-e beiktatását.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) „nem ad biankó csekket” egyetlen kormánynak sem, csak az új kabinet összetételének és programjának ismeretében dönti el, megszavazza-e beiktatását.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjai alkotásainak legjavát vitte el a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK) megrendezett Transzmisszió című tárlatra, amelyen a magyarországi anyagot erdélyi művészek munkáival egészítették ki.
Magyarország fontos erőforrásnak látja a területén élő román közösséget, és folyamatosan intézkedéseket hoz megerősítésére – mondta a miniszter.

Regionális együttműködésekben kell gondolkodniuk a Kárpát-medencében élő magyaroknak – jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
Harrach Péter kiemelt jelentőségűnek nevezte a regionális együttműködést az egymással fizikailag is érintkező anyaországi és határon túli magyar területek között.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke úgy vélte: a jelölteknek víziókat, bátor terveket kell bemutatniuk, amelyek kivezetik az országot a középszerűségből.
A három, döntőre esélyes politikus nehéz helyzetbe hozza az erdélyi magyar választókat. A magyarok többsége csalódott Johannisban, alkalmatlannak tartja Dancilát és bizalmatlansággal tekint Barnára.

A románok is megtehetnék a határokon túl élő román közösségekért, amit a magyar kormány tesz a határokon túl élő magyarokért – vélekedett Kelemen Hunor.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint Makkai Gergely, Marosvásárhely magyar alpolgármestere immár nem az RMDSZ politikusa, hanem Dorin Florea polgármester helyettese.
A romániai elnökválasztási kampány jó alkalom arra, hogy a romániai magyarság elmondja saját problémáit, és megpróbáljon új lendületet adni a román-magyar párbeszédnek – nyilatkozta az RMDSZ elnöke.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Ellen kell állni a háborús örvénynek.

Volodimir Zelneszkij a hírek szerint türelmetlen.

Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.

A háborús helyzet miatt elszigetelt bajnokságban a magyar válogatott játékos egyre inkább megmutatja oroszlánkörmeit.

Veretlen szériája folytatására készül ma délután a Premier League címvédője.

A grönlandi válság és a liberális világrend agóniája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.