Románia csak szavakban védi a kisebbségeket?
A három évtized egyik nagy elmulasztott lehetőségeként említette, hogy nem sikerült végigvinni a Petőfi–Schiller állami egyetem megalapítását.
A három évtized egyik nagy elmulasztott lehetőségeként említette, hogy nem sikerült végigvinni a Petőfi–Schiller állami egyetem megalapítását.

Kelemen Hunor úgy véli, meg kell tudni állapodni a másfél hónapja hivatalba lépett új román kormánnyal is, és nem számít arra, hogy Bukarest megpróbálja „beszántani” a magyarországi finanszírozású programot.
A felmérések szerint Klaus Johannis jelenlegi elnök, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje a szavazatok mintegy kétharmadát szerezte meg.
A Gábor Áron által öntött rézágyúk egyetlen megmaradt példánya a felújítás alatt álló sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumból most Budapestre érkezett.

Az érvényes szavazatok 3,87 százalékát szerezte meg a romániai elnökválasztás első fordulójában Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke – derült ki a szavazás hivatalos végeredményéből, amelyet csütörtökön ismertetett a központ
Választóink bölcsességében bízunk. Arra biztatjuk őket, hogy vegyenek részt a voksoláson, mert mindig ezt javasoljuk, és szavazzanak a józan eszük szerint – fogalmazott Kelemen Hunor.
Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) értékelése szerint a Kelemen Hunor államelnökjelölt által elért eredmény a magyar pártok és politikai szervezetek összefogásának a hiányát tükrözik. A párt álláspontját a vasárnap tartott elnökválasztás eredményéről az
Ha tisztelni fogja a magyarokat, mi is megadjuk a tiszteletet – üzente parlamenti felszólalásában Ludovic Orbannak Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem vár csodákra, de felelős kormányzásra számít és elvárja a magyar közösség iránti tiszteletet a Ludovic Orban vezetette új román kormány részéről.
Kelemen Hunor elmondta, azután döntenek, hogy megismerik a kormányprogramot és a miniszterjelölteket. Hozzátette: jó esély van arra, hogy az RMDSZ megszavazza a kormányt azért, hogy megadja számára az esélyt a munka gyors elkezdésére.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Ellen kell állni a háborús örvénynek.

Volodimir Zelneszkij a hírek szerint türelmetlen.

Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.

A háborús helyzet miatt elszigetelt bajnokságban a magyar válogatott játékos egyre inkább megmutatja oroszlánkörmeit.

Veretlen szériája folytatására készül ma délután a Premier League címvédője.

A grönlandi válság és a liberális világrend agóniája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.