Lesz ágyú, lesz muníció

– Gábor Áron rézágyúja nem hazaérkezett, hanem hazahoztuk. Mert ez rajtunk múlott, és ami rajtunk múlik, meg is valósul – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, amikor felidézte, hogy többéves küzdelem árán térhetett haza a felbecsülhetetlen értékű ereklye Székelyföldre. A Gábor Áron által öntött rézágyúk egyetlen megmaradt példánya a felújítás alatt álló sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumból most Budapestre érkezett, és több mint fél évig a Hadtörténeti Múzeumban lesz látható további hatvan, 1848–49-es ereklyével együtt.

Az egyetlen megmaradt példány másfél évig lesz látható Budapesten Fotó: Teknős Miklós

Az egyetlen megmaradt példány fél évig lesz látható Budapesten
Fotó: Teknős Miklós

Vargha Mihály múzeumigazgatót a Gábor Áron-kultuszhoz való személyes kötődéséről is kérdeztük, ugyanis szobrászművészként ő jegyzi az ágyúöntő hős szülőfalujában felállított egész alakos szobrot. – 1972-ben másodikos elemista voltam, amikor Gábor Áron szobra Kézdivásárhely főterére került. Akkor készült egy kis füzet, amely még mindig megvan, abban volt egy csodálatos Gábor Áron-portré. Rajzolgató gyermek voltam, rengeteget másoltam azt a képet, és a sors furcsa össz­játéka, hogy most épp annak az intézménynek vagyok a vezetője, amely Gábor Áron emlékezetét és a székely szabadságharc tényét ápolja – jegyezte meg az igazgató, aki épp 1990. március 15-én kezdett dolgozni a Székely Nemzeti Múzeumban. Akkor redisztollal kiállítási címkéket írt két nyelven, mivel nem állt rendelkezésükre nyomdatechnika, és így akart segíteni kollégáinak, akik az akkori legendás igazgató, Kónya Ádám vezetésével elsőként számolták fel a korábban kötelezővé tett párttörténeti tárlatot, és egy 1848-as kiállítást rendeztek a helyébe.

– Gábor Áronról nem maradt fenn hiteles kép, ezért alakjának megformálásakor nemcsak a gyermekkori rajz munkált bennem, hanem a székely ember típusa: valószínű, hogy nem lehetett magas és szőke ember, hanem mint a székelyek általában: zömök, barna, bajuszos – édesapám is ilyen volt. A mai napig, ha elmegyek a szobor mellett, ott van bennem, hogy tudat alatt az édesapámat mintáztam meg. Édesanyám mesélte utólag, hogy amikor megkaptam a megrendelést, mindketten sírtak, hogy a fiuk elkészítheti egy ekkora hős szobrát. Az első köztéri szobrom volt sok-sok hibával, de a mai napig vállalom – jegyezte meg az 1992-ben felállított műalkotásról. Mint mondta, egy székely ember portréját készítette el, aki tudja, mit akar, két lábbal áll a földön és az ujjával lefele mutat: „Itt élned, halnod kell.” Hozzátette: – Ezzel a gesztussal nyertem meg a pályázatot, a zsűri el is mondta utólag, hogy azért tetszett nekik ez a legjobban, mert ez a Gábor Áron ma is mutatja, hogy itt a helyed.