A novembert is megszenvedték tavaly a hazai szállásadók
A szálláshelyek piacán a legnagyobb mértékű hanyatlás a Balaton környékén és Budapesten következett be.
A szálláshelyek piacán a legnagyobb mértékű hanyatlás a Balaton környékén és Budapesten következett be.

Megfelezte a kereskedelmi szálláshelyek első kilenchavi bevételét a járvány, és még nincs vége a tragikus évnek.

Májusban a szolgáltatók 93 százalékos bevételkiesést szenvedtek el az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele 97 százalékkal kevesebb volt mint egy évvel korábban.
A kereskedelmi szálláshelyek októberi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az összes bruttó árbevétel folyó áron 8,7 százalékkal, 68,709 milliárd forintra, ezen belül a szállásdíjbevétel 9,7 százalékkal, 44,527 milliárd forintra emelkedett.
Júniusban a külföldi vendégek száma 5,0, a vendégéjszakáké 3,7 százalékkal, a belföldi vendégek száma 2,8, a vendégéjszakák száma 3,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kiderült, hogy hamis volt a Tisza váci jelöltjének bántalmazásáról szóló sztori.

A sportsikerek és sportgyőzelmek révén tartósan a győztesek közé emeljük a nemzetet, üzente a tárcavezető.

A kormánypártok fővárosi frakcióvezetője szerint az elmúlt 15 évben már bizonyított a Fidesz-KDNP.

Hápog is, totyog is, ez bizony egy fura pecsenyekacsa.

Nőtt az áldozatok száma.

Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – közölte Tomio Okamura.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A program jelentőségét a megvalósult beruházások mutatják.

Még a Trianon előtti időkből maradt fenn, és teljesen működőképes az egykori remízben álló Ganz motorkocsi.

A legjobb film és a legjobb rendezés díját is Joachim Trier alkotása nyerte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.