Különösen veszélyes magyar bűnözőt fogtak el Tenerifén
A körözési lista élmezőnyébe tartozó férfit kórházban ápolják.
A körözési lista élmezőnyébe tartozó férfit kórházban ápolják.
Sikeres volt az újonnan megalakult drogelhárító egység első nagy önálló akciója.
Már rács mögött van.
A valutákat a Magyar Nemzeti Banknak, míg a képeket szakhatóságnak küldték meg szakértői vizsgálatra.
A banda vezetői éppen Budapesten tartózkodtak, amikor a fejvadászok a Készenléti Rendőrség bevetést támogató egységével közösen rajtukütöttek.
A bíróság döntése nem végleges, a védelem fellebbezett.
Száznegyven rendőr csapott le, tíz ember kezén kattant a bilincs.
Volt, akit drogfogyasztásra vett rá, hogy szexuális szolgáltatással pénzt keressen neki.
A TEK esélyt sem hagyott a 21 éves, nemzetközi körözés alatt álló külföldi férfinek a menekülésre vagy az ellenállásra.
A hegedűművész maga tudatta az örömhírt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem élvez kivételt az önkormányzati rendezvény.
A foglalások zöme nem haladja meg a 170 ezer forintot.
Csodával határos módon menekült meg az áldozat.
A Patrióták Európáért képviselőcsoport tagjai Európában elsőként és hónapok óta követelik az Európai Bizottság által finanszírozott NGO-k szerződéseinek teljes átláthatóságát.
Még nem változott a Maros sótartalma, folytatják a mérést.
Sérültekről és károkról nem érkezett jelentés.
Without the new transport aircraft of the Hungarian Defense Forces, rescue operations would be difficult.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Sérültekről és károkról nem érkezett jelentés.
Without the new transport aircraft of the Hungarian Defense Forces, rescue operations would be difficult.
Cseri Miklós újabb öt évig vezetheti az intézményt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.