Csaknem 45 ezer adag drog előállításához elegendő alapanyagot és egyéb, különféle drogokat találtak egy férfinél a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) rendőrei. Ez volt az újonnan megalakult drogelhárító egység első nagy önálló akciója – közölte a KR NNI.
Csatos sörösüvegekbe rejtette a drog előállításához szükséges alapanyagokat
Sikeres volt az újonnan megalakult drogelhárító egység első nagy önálló akciója.

Megalakult az új hivatal
Január 1-jével létrejött a KR NNI szervezett bűnözés elleni főosztályán belül a kábítószer-bűnözés elleni hivatal (KBEH). A KR NNI vidéki osztályainak létszámát is ideszámítva – amelyek ettől az évtől még hatékonyabb szereplőivé válnak a drog elleni küzdelemnek, és közvetlen együttműködésben látják el feladataikat a KBEH szakmai iránymutatásai alapján – a KR NNI-n belül már közel 150-en vesznek részt a drogelhárításban.
A hivatal olyan értékelő-elemző tevékenységet is folytat, amely segít feltérképezni a bűnszervezetek tevékenységét, a csempészeti módszereket és útvonalakat, a kereskedői hálózatok közötti kapcsolatokat.
Ezzel támogatják a KR NNI felderítő egységeinek tevékenységét.
További Belföld híreink
Az első nagy ügy
A KBEH első sikerét a KR NNI pécsi osztálya tudhatja magáénak. A kábítószer-bűnözés elleni rendőrök szoros együttműködésével sikerült leleplezni annak a 41 éves férfinak a tevékenységét, aki Hollandiából hozott haza kábítószer alapanyagot. Telekocsi utasaként érkezett haza Magyarországra január 26-án éjszaka, amikor a nyomozók Pécsen elfogták. A kisbusz többi utasa értetlenül nézte, mi történik, míg a férfi – látva a sok rendőrt – egyből elismerte, hogy kábítószer van nála.

A csomagjai, valamint pécsi ingatlana átvizsgálása után a rendőrök eredeti csomagolásúnak látszó – zárószalaggal ellátott – sörösüvegeket találtak nála, amiben az alkohol helyett kábítószer előállításához használatos különböző folyadékok voltak: amfetaminolaj, kénsav és metanol.
Ezek vegyítésével, illetve egyéb anyagok hozzáadásával, higításával készül a speed. A nyomozók összesen hat és fél liter ilyen alapanyagot foglaltak le tőle.
Emellett előkerült még másfél deciliter GHB, a Gina néven ismert kábítószer, illetve 17 gramm marihuána is.

A férfit a nyomozók különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásával gyanúsították meg, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit időközben a bíróság el is rendelt.
A rajtaütéssel a KR NNI megakadályozta, hogy mintegy 45 ezer adag drog utcai forgalomba kerülhessen. Ezen kábítószer feketepiaci értéke eléri a 150 millió forintot is.
További Belföld híreink
Borítókép: A lefoglalt drog (Fotó: Police.hu)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szentkirályi Alexandra: A Fidesz bizonyított, a Tiszát Brüsszel mozgatja + videó
A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Lángok csaptak fel a Papp László Sportarénában
A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Döbbenetes tényre derült fény: ezért nem szabad bedrogozva vezetni
Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Orbán Viktor: Nézz be te is a Fidesz kongresszusára + videó
A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Szentkirályi Alexandra: A Fidesz bizonyított, a Tiszát Brüsszel mozgatja + videó
A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Lángok csaptak fel a Papp László Sportarénában
A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Döbbenetes tényre derült fény: ezért nem szabad bedrogozva vezetni
Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Orbán Viktor: Nézz be te is a Fidesz kongresszusára + videó
A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!