Az észak-koreai külügyminiszter szerint ésszerű javaslatot tettek a csúcson
Donald Trump amerikai elnök korábban úgy nyilatkozott: Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az országával szembeni büntetőintézkedések feloldását kérte, de ő ezt elutasította.
Donald Trump amerikai elnök korábban úgy nyilatkozott: Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az országával szembeni büntetőintézkedések feloldását kérte, de ő ezt elutasította.

Az Észak-Korea legfőbb szövetségesének számító Kína a párbeszéd folytatására biztatta csütörtökön Washingtont és Phenjant, miután megállapodás nélkül, a tervezettnél több órával korábban véget ért a két ország vezetőjének hanoi csúcstalálkozója.
Lehetséges, hogy az Egyesült Államok és Észak-Korea vezetői újabb találkozókat tartsanak, de egyelőre nincs terv erről – mondta csütörtökön az amerikai külügyminiszter újságíróknak, miután megállapodás nélkül, a tervezettnél több órával korábban véget ért
Az amerikai elnök megerősítette, hogy nem jutott megállapodásra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel sem a nukleáris leszerelésről, sem a Phenjan elleni szankciók kérdéséről.
Az amerikai elnök értékeli, hogy Észak-Korea a szingapúri csúcs óta nem hajtott végre atom- és rakétakísérleteket. Kim is derűlátó a tárgyalásokkal kapcsolatban.
Nem jutott megállapodásra Donald Trump és Kim Dzsong Un a csúcstalálkozó második napján, a tárgyalások ugyanakkor folytatódnak a jövőben a felek között.
A dél-ázsiai felosztás torzszülöttje a három részre szabdalt Kasmír: India és Pakisztán háromszor háborúzott már a világ legmilitarizáltabb övezetéért.

Biztos vagyok benne, hogy ez alkalommal jelentős eredményeket mutathatunk majd fel, amelyeket mindenki üdvözölni fog – mondta Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szerdán Hanoiban, ahol Donald Trump amerikai elnökkel találkozik.
Donald Trump Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőhöz fordulva hangsúlyozta: megtiszteltetés, hogy együtt lehetnek Vietnamban.
Konténerbe rejtett hatalmas vodkaszállítmányra bukkantak a napokban a holland vámosok, ami egy hajón feltehetőleg Kim Dzsong Un észak-koreai vezér raktáraiba tartott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

Az elemző emlékeztetett: Magyar Péter korábban maga is kijelentette, hogy sem 2018-ban, sem 2022-ben nem történt csalás.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

A fűtési nehézségekkel küzdők aránya Magyarországon a legalacsonyabb, öt százalék.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.

Kellemetlen a tiszás Kármán Andrásnak, hogy az ellenzéki párt egykori egyházügyi vezetője kitálalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.