Észak-Korea vezetője a nukleáris program felgyorsítását ígérte
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kijelentette, hogy országára nézve veszélyt jelent az Egyesült Államok biztonsági partnerségének fokozása Dél-Koreával és Japánnal.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kijelentette, hogy országára nézve veszélyt jelent az Egyesült Államok biztonsági partnerségének fokozása Dél-Koreával és Japánnal.

Kim Dzsong Un a hosszú távú konfrontációra készül.

Észak-Korea megerősítette, hogy új közepes hatótávolságú rakétát tesztelt. A rakétát Phenjan külvárosából bocsátották fel, és mintegy ezerötszáz kilométert repült a hangsebesség 12-szeresével.

Egy ilyen esemény stabilan tartja a diktátor pozícióját – mondta lapunknak Horváth József biztonságpolitikai szakértő.

Megerősítették Kim Dzsong Un észak-koreai vezető védelmét.

„Exponenciális ütemben" fogja növelni atomfegyvereinek számát Észak-Korea, hogy bármikor meg tudja védeni biztonságát – jelentette ki az országot vezető Kim Dzsong Un az ország megalapításának évfordulóján mondott beszédében.

Korábban a KCNA állami média azt közölte, hogy ezek a továbbfejlesztett rakétavető rendszerek még ebben az évben szolgálatba állnak a Koreai Néphadseregnél.

Kim Dzsong Un elégedett volt a drónok próbarepülésével.

Köszönettel visszautasította Észak-Korea az orosz segítséget az árvizek okozta károk enyhítésére.

Vlagyimir Putyin orosz elnök június 18–19-én állami látogatást tesz Észak-Koreában, 19–20-án pedig Vietnámban – közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elképesztő.

Most nemet lehet mondani a magyar családokat sanyargatását célzó tervezetre.

Csercsa Balázs szerint mindenki jól ismeri már a Tisza elnök valódi személyiségét.

Sokat kell állniuk az utasoknak a hóesésben.

A választásig nem beszélnek arról, hogy mit akarnak, hogy utána mindent lehessen.

Magyar Péter ugyanazt az utat választaná, mint Donald Tusk.

Megpróbált jó dolgokra gondolni a háborgó tengeren az alatt a négy óra alatt, míg partot ért.

Egy káresetre 2025-ben átlagosan valamivel 100 ezer forint felett fizetett az Allianz Hungária.

Látványos formák, kompakt méret, érdekes extrák, bevált benzinmotorok: a Kushaq nálunk is sikeres lehetne.

Orbán Viktor videóban mutatta be, miért nem lehet hinni Magyar Péternek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.