A járvány elleni készültség és a gazdasági növekedés egyformán cél
Varga Mihály elengedhetetlenül fontosnak nevezte a kormányzati gazdasági rásegítő intézkedéseket.
Varga Mihály elengedhetetlenül fontosnak nevezte a kormányzati gazdasági rásegítő intézkedéseket.

A baloldal most sem volt képes a nemzeti egységre és összefogásra – jelentette ki Halász János.

Gazdasági eredményeink külföldön is kivívták az elismerést az ország teljesítménye iránt.

Az elmúlt években a gazdasági növekedés úgy alakult, ahogy a kormány számolta, vagy számos esetben kedvezőbben.
A fogyasztói, valamint a beruházási keresletet növelő elemek a gazdasági bővülés motorját képezik.
Hollik István felidézte, hogy a baloldal nem szavazta meg az emberek életét könnyítő költségvetést.
Jövőre kapják meg az idősek a juttatás első részletét, emellett nyugdíjprémium is érkezhet.

A kata szabályait az utóbbi időkben tömegessé vált bújtatott munkavégzés miatt alakítja át a kormány.
Eddig az özvegynek a járadék ötven százaléka járt, mostantól azonban a gyermekek nagykorúvá válásáig a száz százaléka.
Az Európai Unióból érkező járvány elleni támogatások alapja a büdzsében nullás összeggel szerepel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.