
- Magyar Nemzet
- költségvetés
költségvetés

Takács Szabolcs: Dánia nyitott a kompromisszumra a kohéziós pénzeket illetően
Takács Szabolcs tárgyalásai során kitért arra, hogy a magyar kormány meglátása szerint a brüsszeli bürokrácia szeretné eltitkolni, hogy a migráció továbbra is az EU legnagyobb válsága.
Elfogadták Miskolc idei költségvetését
A miskolci közgyűlés pénteken 47,3 milliárdos főösszeggel elfogadta a város idei költségvetését; az előterjesztés 20 igen szavazatot kapott, öt tartózkodás mellett.
Januárban az államháztartás többlete meghaladta a beérkezett uniós bevételek összegét
Az államháztartás egyenlege januárban 244,5 milliárd forint többlettel zárt, vagyis a költségvetésnek a beérkezett 222,9 milliárd forint összegű uniós támogatások nélkül is többlete volt – erősítette meg csütörtökön kiadott részletes jelentésében a Pénzüg
Több makrogazdasági folyamat járult hozzá a költségvetés többletéhez
Banai Péter Benő szerint ha többen dolgoznak, és a bérek is nőnek, akkor a munkavállaláshoz kapcsolódó adóbevételek is bővülnek, ez látható a januári adatokban.
Megszavazta a közgyűlés Budapest idei költségvetését
A Fővárosi Közgyűlés arról is döntött, hogy Tarlós István főpolgármester és a budapesti rendőrfőkapitány vezetésével kábítószerügyi egyeztető fórumot hoznak létre.

Elfogadták a főváros idei költségvetését
A költségvetési rendelet az önkormányzat költségvetési bevételét 266 milliárd 39 millió 233 ezer forintban, kiadásait 380 milliárd 58 millió 282 ezer forintban állapítja meg.
Elfogadták Hódmezővásárhely költségvetését
A költségvetés tervezetét a közgyűlés többségét alkotó Fidesz-KDNP-frakció tagjai támogatták, Márki-Zay Péter polgármester és Kis Andrea (MSZP) alpolgármester és a Jobbik képviselője nemmel szavazott.
Rendkívüli állapotot hirdetett Donald Trump
– Inváziónak vagyunk a tanúi: kábítószerekének, embercsempészekének, mindenféle bűnözőkének és bandákénak – ezzel indokolta pénteki bejelentését az amerikai elnök.

Donald Trump rendkívüli állapotot hirdet ki
Az amerikai elnök annak érdekében hozza meg ezt a döntést, hogy a kongresszus megkerülésével előteremthesse a mexikói határra ígért fal megépítéséhez szükséges pénzösszeget.

Fontos híreink
Nagy lehet a baj, újabb kórházban rendeltek el látogatási tilalmat

Magyar Péter attól fél, hogy a tiszások végül a Fideszre szavaznak

Itt az elektromosautó-ipari forradalom újabb eredménye: 450 új munkahelyet hozott létre Jászfényszarun a kínai cég

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Hazai pályára látogat Orbán Viktor, folytatódik az országjárás + videó
Sok nyarat töltött a miniszterelnök Mezőtúron.

Orbán Viktor: Még csak most jövünk bele + videó
Mezőtúrra is ellátogat a miniszterelnök.

Olyan programot tervezzen a hétvégére, amit télen és tavasszal is lehet csinálni
Különös arcát mutatja az időjárás.

Vége Karácsony trükközésének, most már felelősséget kell vállalnia
A főpolgármester félrevezeti a fővárosiakat a szolidaritási hozzájárulás ügyében – mutatott rá Sára Botond.
Külföldi híreink

Sulyok Tamás részt vesz a XXV. Téli Olimpiai Játékok megnyitóünnepségén
Sulyok Tamás magyar érdekeltségű sporteseményeket is megtekint.

Starlink nélkül maradt az orosz hadsereg
A terminálokat csapásmérő drónok irányításához használták.

Szijjártó Péter: Felszólítjuk a NATO főtitkárát arra, hogy ne tegyen háborúpárti nyilatkozatokat
A NATO-főtitkár kijevi felszólalása ellentétes a NATO érvényben lévő döntéseivel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Elhunyt Lukáts György sportújságíró
Életének meghatározó eleme volt az írás és a sport.

Szentkiralyi: This Is the Consequence of Peter Magyar’s Hate-Driven Politics + Video
The Budapest politician warned warned that what many people now take for granted would no longer be guaranteed after a change of government, as the focus would shift from families to profit.

Éneklő indiai macsók lepik el a Puskint
Az ingyenes vetítések különleges filmes utazást ígérnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

