Hétfőn startol az Országgyűlés
Kétnapos üléssel kezdi meg az őszi ülésszakot az Országgyűlés jövő hétfőn. A parlament a 2013-as költségvetést megalapozó törvények vitájával nyitja ülésszakát.
Kétnapos üléssel kezdi meg az őszi ülésszakot az Országgyűlés jövő hétfőn. A parlament a 2013-as költségvetést megalapozó törvények vitájával nyitja ülésszakát.

November 22-én és 23-án tartják Brüsszelben a csúcstalálkozót az Európai Unió hétéves költségvetéséről.
A Költségvetési Tanács további információkat kér a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a jövő évi költségvetésről.
A Fidesz szerint a szocialisták hiába készítenek alternatív költségvetést, amikor 1850 milliárdból sem tudták csökkenteni a munkanélküliséget.
Ez alapján az ország 15 083 milliárd 554,3 millió forintos bevételre számíthat 2013-ban, 15 737 milliárd 431,3 millió forintos kiadás mellett.
A 2013-as költségvetés korai elfogadásával a kormány elébe mehet a Nemzetközi Valutaalap büdzsét érintő esetlegesen támasztott feltételeinek. Kormánypárti képviselők szerint a büdzsé rögzítése felgyorsíthatja a tárgyalásokat.
Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára szerint a 2013-as büdzsé a stabilitás és a szerkezetátalakítás költségvetése.
Konzervatív módon, lényegében a legrosszabb forgatókönyvre készülve állította össze a kabinet a jövő évi költségvetést.
Benyújtotta a kormány a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot péntek este az Országgyűlésnek.
Pénteken nyújtja be a 2013-as költségvetés sarokszámait az Országgyűlésnek a kabinet, amely 1,6 százalékos gazdasági növekedéssel számol.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Garázdaság bűntettének gyanúja merült fel.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb jelentése szerint az IVF-kezeléseknek hála 1580-nal több baba jött világra, mint 2018-ban.

Plusz az összes telephelyen.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Azt mondja, pszichológiai problémái vannak, de a pszichológus szerint nincsenek.

Meg akarják előzni a negatív hatásokat.

Egyre több a hasonló eset Franciaországban.

A számos érdekes és ritkán hallható mozarti motívumot tartogató vígopera az Eiffel Műhelyházában látható.

Kis Károly tragikusan rövid ideig ülhetett csak a trónon.

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.