
A két képviselő-testület egyirányú állásfoglalása biztosítja a szükséges támogatást, amely az atlétika világbajnokság megrendezéséhez feltétlenül szükséges.
2010 óta több mint ezer mentőautó cseréjére került sor, ebben az évben és jövőre pedig 254 gépkocsit cserélnek le, közel 10 milliárd forint értékben – mondta az emberi erőforrások minisztere.
A tavalyi 48 ezerről mintegy 51 ezerre nőtt a bölcsődei helyek száma Magyarországon – mondta Kovácsné Bárány Ildikó miniszteri biztos.
A nyertes pályázatok példaértékűek, másolandó modellek lehetnek a legtöbb iskola számára – tájékoztatott Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elszánt az egyetemek fejlesztése, ha szükséges, jobbá szervezése és innovációja mellett is – mondta Palkovics László.
A Határtalanul! program keretében a 2019/2020-s tanévben csaknem 101 ezer iskolás ismerheti meg a Kárpát-medencét – ismertette az államtitkár Potápi Árpád János.
A Nemzeti Köznevelési és Infrastruktúra Fejlesztési Program következő állomásaként négy új iskola épül és 136 új tanteremmel bővítenek meglévő iskolákat Budapest környéki településeken.
A gyermekjogok azt jelentik, hogy a fizikai, anyagi és lelki biztonságot nyújtunk nekik – fogalmazott Novák Katalin, majd hangsúlyozta: a gyerekek jogai a felnőtteknek és a döntéshozóknak kötelezettséget jelentenek.
Az államtitkár az új dokumentum kidolgozásának szükségességét azzal indokolta, hogy számos új veszély leselkedik a gyerekekre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Tovább nő a feszültség.
A Barcelona edzője próbaidő alá került az UEFA-nál, de most még ez is jó hír a katalán futballklubnak.
Az orosz drónok légtérsértése során a NATO rosszul vizsgázott.
Meglehet az első profi bunyós, aki három súlycsoportban megszerzi vitathatatlan bajnoki címet.
Ma már nem csak a látnivalók alapján döntenek a turisták.
AHOL A LABDA LESZ – Kis különbség, kis nyugalom – nagy különbség, nagy nyugalom.
A Tisza vezére és a hívei sem úszhatják meg anélkül, hogy vállalnák a felelősséget.
Ma már nem csak a látnivalók alapján döntenek a turisták.
Az osztrákok mellett démonok is nehezítették a magyar válogatott dolgát.
A Tisza vezére és a hívei sem úszhatják meg anélkül, hogy vállalnák a felelősséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.