Nagy István: a kormány dolgozik a kisállattenyésztés támogatásán
Az agrárminiszter elmondta, a kiállítás célja egyebek mellett a tenyésztői munka bemutatása, és ezáltal a fiatalok érdeklődésének felkeltése a szakma iránt.
Az agrárminiszter elmondta, a kiállítás célja egyebek mellett a tenyésztői munka bemutatása, és ezáltal a fiatalok érdeklődésének felkeltése a szakma iránt.
A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a HírTV-ben kifejtette: a kormány értetlenül áll a fővárosi közgyűlés szuperkórház leszavazásáról szóló döntése előtt.
A főváros ugyanannyit különítsen el az egészségügy fejlesztésére, mint amennyit a kormány – mondta Borbély Lénárd a csatorna Magyarország élőben című műsorában.
A Magyarországon működő üzleti szolgáltatóközpontok és a kormány együttműködése kölcsönösen jövedelmező, ezt a jövőben is folytatni kell – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
A kormány számos intézkedéssel segíti, hogy a nőknek a családalapítást követően össze lehessen egyeztetni a családot, a munkát, a karriert – mutatott rá az államtitkár.
Szakmai alap nélkülinek, légből kapottnak tartja a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa, hogy Karácsony Gergely a fővárosi egészségügyi ellátáshoz kért pluszforrást a 2023-as atlétikai vb támogatásáért cserében.
A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy nem maradhatnak büntetlenül azok a bűncselekmények, amelyeket a keresztények, vagy más közösségek ellen elkövetnek.
A médiában megjelentekkel ellentétben a kormány anyagilag is megbecsüli a Magyar Tudományos Akadémia munkáját, és kiemelten fontosnak tekinti a tudományos életet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
30 éves a magyar klubfutball első főtáblás Bajnokok Ligája-győzelme, amelyet senki sem felejt el soha.
ÉN CSAK LEÍRTAM... – Charlie Kirk halála a baloldal politikusainak és véleményvezéreinek lelkén szárad.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.