Gulyás Gergely: Nagy hangsúlyt kaptak a kormány működésében az uniós ügyek
A Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte: nem az Európai Néppártban maradás a stratégiai cél, akkor marad a Fidesz, ha erre az alapelvek feladása nélkül lesz lehetőség.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte: nem az Európai Néppártban maradás a stratégiai cél, akkor marad a Fidesz, ha erre az alapelvek feladása nélkül lesz lehetőség.
A kormány elkötelezett amellett, hogy megőrizze az eddig elért eredményeket, és hogy továbbra is felzárkózási pályán maradjon a magyar gazdaság.
Az államtitkár elmondta, korábban – 30-50 éve – volt rá lehetőség, hogy a tanulmányok utolsó évében már be lehessen kapcsolódni a tanításba, és sok szakember egyetért abban, hogy ez most is jó lenne.
Az apák napjához kapcsolódva rendezett program lényege, hogy az apák vigyék be gyerekeiket a munkahelyükre, így töltve velük minőségi időt, s megmutatva nekik a munkájukat.
A jelentős pluszforrás azt bizonyítja, hogy a kormány elkötelezett az oktatás fejlesztése iránt, s folytatni fogja a terület fejlesztését.
Lemond Pavel Filip eddigi moldovai miniszterelnök kormánya, a korábban kormányzó Moldovai Demokrata Párt (MDP) pedig ellenzékbe vonul lehetőséget biztosítva ezzel a politikai válság rendezésére – jelentette be pénteken Vladimir Cebotari, az MDP alelnöke.
Karácsony Gergely az MSZP–Párbeszéd főpolgármester-jelöltje azt a régi balliberális javaslatot porolta le, amivel már a Gyurcsány–Bajnai-kormányok, sőt a korábbi MSZP–SZDSZ-kabinetek is megpróbálkoztak.
A kormány számára kiemelten fontos, hogy az iskolai szünetekben is biztosítva legyen a nehéz helyzetű gyermekek számára a megfelelő étkezés.
Nem bontottam volna fel a koalíciót, ha nem lett volna szükséges – mondta a volt osztrák kancellár egy keddi kampányeseményen, Seekirchenben. Sebastian Kurz ezzel az általa menesztett Herbert Kickl volt szabadságpárti (FPÖ) belügyminiszter Facebook-bejegy
Novák Katalin elmondta: soha nem volt még annyi bölcsődei férőhely a három év alatti gyermekek számához viszonyítva hazánkban, mint most.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A francia klasszis nem véletlenül hagyta ki a királyi gárda első meccsét a klubvilágbajnokságon.
Miközben költségvetési hiánnyal küzd.
A világ legkritikusabb olajszállítási útvonalán ütközött össze két tanker.
Nagy magyar álmot hiúsított meg harminc évvel ezelőtt.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Jogász, vegyész, rendőr, mérnök és egyetemista is van közöttük.
Az Ökumenikus Segélyszervezet különleges fotókiállítással készült a menekültek világnapjára.

Az életéről megjelent monográfiából olyan dolgokat is megtudtunk, amit eddig nem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.