EU-költségvetés vitája: Gulyás Gergely világossá tette a magyar álláspontot
A koronavírus-járvány idején a pénzügyi támogatásokat nem szabad semmilyen feltételhez kötni – szögezte le a miniszter.
A koronavírus-járvány idején a pénzügyi támogatásokat nem szabad semmilyen feltételhez kötni – szögezte le a miniszter.

A program idei fővédnöke Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára volt.

Végre együtt van a politikai akarat és a gazdasági erő a Budavári Palotanegyed háború előtti fényének és rangjának helyreállításához.

Példátlan horderejű fordulatot vezethetett fel Lázár János, amikor a kereskedelemben kihirdette a termőföldtől az asztalig ható védelmi elképzeléseket.

A kormány nagy figyelmet fordít az egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülésének javítására.
A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 67 033 fő, az aktív fertőzöttek száma 159 487.

A Hajléktalanokért Közalapítvány csaknem 134,5 millió forint összegben hirdet pályázatot a hajléktalanokról gondoskodó intézményeknek.
Palkovics László elmondta: az eddigi intézkedések eredményeképpen több mint 950 ezren kaptak munkaerőpiaci vagy képzési támogatást.
Már igényelhetők a szálláshelyek elmaradt foglalásai után járó támogatások.

Ez egy olyan önkéntes és ingyenes vizsgálat, amelyet helyben végeznek ott, ahol az érintettek dolgoznak – közölte az államtitkár.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rendszeresen teljes érdektelenségbe fulladnak a helyiek részéről a Tisza Párt elnökének eseményei.

Nem meglepő, hogy a legfrissebb felmérések szerint tovább nőtt Orbán Viktor és a Fidesz támogatottsága.

Magyar Péter ennek nem fog tapsolni.

A kontinensen már a népesség biztonsága forog kockán – figyelmeztetett a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Az elmúlt időszak eredményei.

Németország számos városában több ezer fiatal tüntetett az új hadkötelezettségi törvény ellen, amely 2026 januárjában lép életbe.

Heti hírösszefoglaló.

Mohamed Szalah szombaton nem állt be a kispadról, ezután az újságíróknak fakadt ki.

Márton Gréta abban bízik, hogy a japánok elleni meccs volt a holtpont.

Szoboszlai Dominik gólt szerzett a Leeds elleni 3-3-as Premier League-meccsen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.